Járhatatlanná válik a főváros az ünnepi hétvégére

Az augusztus 20-i rendezvények miatt számos korlátozásra kell számítani a fővárosban pénteken, illetve több helyen egész hétvégén. Több közlekedési csomópontot, valamint a tűzijáték idejére több hidat is lezárnak a forgalom elől. A BKV több járműve is módosított útvonalakon és módosított menetrend szerint jár.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az állami ünnepségek miatt Budapest számos utcáját, valamint az alsó rakpartok és a Bem felső rakpart több szakaszát lezárják majd. A lezárások, valamint a parkolási tilalmak több forgalmas csomópontot és utat is érintenek: a Kapisztrán teret, a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Károly körutat, a Múzeum körutat, a Villányi utat, a Budaörsi utat és Margit körutat.

A tisztavatás miatt péntek délután két óráig lezárják a Hősök terét, valamint az Állatkerti körút és a Kós Károly sétány egy-egy szakaszát. A Szent Jobb-körmenet miatt az V. kerület több utcájában is tilos lesz megállni, a Szent István-bazilika környékét pedig le is zárják péntek éjfélig. A Mesterségek ünnepét érintő korlátozások kedd éjfélig lesznek érvényben. Emiatt az I. kerületben lezárják a Szent György utcát, a Clark Ádám teret, a sikló előtti területet, valamint a Sikló utcát.

Az esti tűzijáték miatt péntek délután biztonsági okokból a gyalogosok és a kerékpárosok elől is lezárják a Lánchidat és a Margit hidat (utóbbin gépkocsival eddig sem lehetett közlekedni). Az autós forgalom elől hat órától lezárják a Szabadság hidat és az Erzsébet hidat is, utóbbinak az északi járdáját pedig teljes hosszában kordonnal biztosítják a szervezők.

A budapesti rendezvények miatt a BKV megszokott forgalmi rendjében is jelentős változások lesznek pénteken. Az út- és hídlezárások miatt több járat is módosított vagy rövidített útvonalon, módosított menetrend szerint közlekedik. A BKV ezért azt kéri utasaitól, hogy tájékozódjanak a megállókban kihelyezett menetrendekből, a járműveken elhelyezett tájékoztatókból, és informálódjanak honlapjukon.

A Duna pesti és budai oldala között a tömegközlekedési eszközök sűrűbben közlekednek majd. Ha a nézők száma elér egy bizonyos tömeget, a helyszínen levő szakemberek - biztonsági okokból - a tömegközlekedés leállítását kezdeményezhetik, akkor gyalogosan is csak az Erzsébet és az Árpád hídon tud majd közlekedni a közönség.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.