Januártól tárgyalja a bíróság a Sukoró-ügyet

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt kezdődik büntetőper jövő januárban a Szolnoki Törvényszéken. Az eljárás tárgya egy külföldi befektetői csoportnak a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóberuházása.

Január 7-től tárgyalják a sukorói telekcsereügyet a Szolnoki Törvényszéken, és még abban a hónapban további hat tárgyalási napot tűztek ki az öt vádlott ellen folyó perben - közölte a törvényszék elnökhelyettese és szóvivője hétfőn. A Szolnoki Törvényszéket az Országos Bírósági Hivatal elnöke jelölte ki az ügy tárgyalására.

Sándor Géza tájékoztatása szerint az eljáró bírói tanács a több mint száz tanút felsorakoztató perben márciusban további hét napon tárgyalja majd az ügyet. Mivel kiemelt jelentőségű ügyről van szó, a bíróságnak egy hónapja volt az iratanyag tanulmányozására, és három hónapon belül ki kellett tűzni a tárgyalás időpontját - tette hozzá az elnökhelyettes.

A Központi Nyomozó Főügyészség július 20-án jelentette be, hogy vádat emelt Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója, Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, valamint F. Zsolt értékbecslő és V. Bálint ügyvéd ellen.

Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot, Markó Andreát és F. Zsoltot egy külföldi befektetői csoportnak a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóberuházásával kapcsolatban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette kísérletével vádolja a főügyészség, ezt a vádirat szerint Tátrai Miklós és Markó Andrea tettesként, míg Császy Zsolt és F. Zsolt bűnsegédként követte el. V. Bálint ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén mintegy 1,3 milliárd forint kár érte volna az államot.

Az ügy előzménye, hogy az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án csereszerződést kötött egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A csereszerződés tárgyát az állami tulajdonban lévő Sukoró külterületi ingatlanegyüttes, illetve az említett üzletember tulajdonában lévő, Albertirsa és Pilis külterületén lévő egyes ingatlanok képezték.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2009 áprilisában különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt nyomozást indított a fent említett ingatlanok cseréjével összefüggésben. A nyomozást hivatalból rendelték el a Fejér Megyei Főügyészség közigazgatási vizsgálatának jelzése alapján. Az ügyészség szerint a csereszerződésben a sukorói területek 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak. A főügyészség szerint így olyan szerződést hagytak jóvá, amelynek teljesülése esetén az államot 1 milliárd 327 millió forint vagyonvesztés érte volna.

Schiffer András, a Lehet Más a Politika akkori szóvivője 2009 októberében tett feljelentést Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt, arra hivatkozva, hogy a sukorói King's City-beruházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály előkészítésekor megszegték a nyilvánosságra és az állampolgárok bevonására vonatkozó törvényi rendelkezéseket. (2010. szeptember 23-án az Orbán-kormány hatályon kívül helyezte a projektet kiemelt beruházássá nyilvánító 2009-es kormányrendeletet.)

A Központi Nyomozó Főügyészség 2011. október 3-án hivatali visszaéléssel gyanúsította meg Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfőt a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos büntetőügyben, majd 2012. július 20-án bizonyítottság hiányában megszüntette ellene a nyomozást.

A Fővárosi Ítélőtábla 2012. június 13-án a Fejér Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét helybenhagyva jogerősen semmisnek mondta ki a tervezett sukorói King's City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződést. A másodfokú, jogerős ítélet szerint a szerződés érvénytelenítésével vissza kell állítani az eredeti állapotot.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.