Arra is felhívta a figyelmet, hogy 1956 és 1989 nem vált társadalmi méretekben pozitív élménnyé, holott a nemzet emlékezetének darabokra tördelése nem lehet előrevivő. Nagy Imre élete és halála azt üzeni, hogy "ki kell tartanunk a saját igazunk mellett, mert a hazugságra épített rendszer előbb-utóbb összeomlik" - figyelmeztetett Bibó István gondolkodót, Nagy Imre utolsó kormányának államminiszterét idézve Jánosi Katalin.

Mink András történész előadásában azt emelte ki, hogy egyelőre nincs kézzelfogható politikai öröksége 1956-nak. Hozzátette: Nagy Imre azon ritka politikai vezetők egyike, aki nem félt a néptől, nem félt arra menni, amerre a nép, nem félt azonosulni a nép vágyaival, és a nép sem félt tőle.

Rainer M. János történész előadásában kifejtette: a negyed századdal ezelőtti újratemetés jelentősége az ellenzék szempontjából egyéni szinten a gyászhoz, nemzeti szinten a múlthoz való jog volt, ugyanakkor az akkori állampárt, az MSZMP szerette volna azt a megbékélés napjává tenni. Végül azonban 1989. június 16. az átmenet lélektani fordulópontjává, egy korszak temetésévé vált.

A történész felidézte: 1956 harmincadik évfordulóján Kis János vetette fel, hogy vajon a magyarság miért adta fel rendre az ügyeit, és milyen szerepet játszott ebben az értelmiség, amely nem adott eszközöket a társadalomnak, hogy a valósággal megbékélve is hű maradhasson eszményeihez.

A Nagy Imre Alapítvány idén először nyolc középiskolának adományozott okleveleket Nagy Imre és 1956 emlékének ápolásáért végzett munkájuk elismeréseként.