Jancsót a tárca saját halottjának tekinti - három nap késéssel

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az elhunyt családjával közösen gondoskodik Jancsó Miklós filmrendező temetéséről. Megdöbbentő, hogy a kormányzat csak a világhírű művész halála után három nappal reagált a halálhírre.

Az életének 93. évében, 2014. január 31-én elhunyt Jancsó Miklóst, Balázs Béla-díjas, kétszeres Kossuth-díjas alkotót, kiváló művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti, és az elhunyt családjával közösen gondoskodik a temetéséről – olvasható a tárca hétfő reggel kiadott közleményében.

A kissé késve kiadott megemlékezés szerint Jancsó Miklós Vácon született. A székesfehérvári cisztercita gimnázium elvégzése után jogot hallgatott, 1944-ben szerzett diplomát. 1946-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán tanult, ahol 1951-ben diplomázott.

Első önálló játékfilmje az 1958-ban készített A harangok Rómába mentek. Ezt követte az Oldás és kötés, az Így jöttem, majd az 1965-ban Cannes-ban is bemutatott Szegénylegények. A magyar történelem különböző időszakait dolgozza fel az Égi bárány, a Csend és kiáltás, valamint a Fényes szelek című alkotásában. 1972-ben Még kér a nép című filmje a Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezés díját, ugyanott 1979-ben életműdíjjal is elismerték. A magyar jelenre reflektáló alkotói korszakában készítette el a Szörnyek évadját, a Jézus Krisztus horoszkópját és a Kék Duna keringőt. Utolsó játékfilmjét, az Oda az igazságot a 2010-es filmszemlén mutatták be.

Jancsó Miklós művészetét több rangos díjjal is jutalmazták: 1966-ban elnyerte a Balázs Béla-díjat, kétszer kapott Kossuth-díjat (1973, 2006), 1970-ben érdemes, 1980-ban kiváló művész lett, több rangos fesztivál – Cannes, Velence, Split – életműdíjasa, a Magyar Mozgókép Mestere, Budapest díszpolgára. 2012-ben Jubileumi Prima Primissima Díjat vehetett át - zárul az Emmi közleménye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.