A kórházi adósságokkal kapcsolatban Domonkos László a lapnak azt mondta: az állam nemrégiben tízmilliárdos összegben vállalta át az intézmények adósságát, ez azonban nem oldotta meg a problémákat. „Hogy stílszerű legyek, ez csak tüneti kezelés volt. A gondok súlyát pontosan jelzi, hogy az elmúlt huszonöt évben nem ez volt az első konszolidáció, legalább féltucat hasonló lépést lehet felidézni. Mostani vizsgálataink kapcsán előzetesen azt mondhatom: az ÁSZ az Országgyűlés ellenőrző szervezeteként lényegében azt tekinti át, hogy az adott intézmények a közpénzeket arra használták-e fel, amire kapták. Emellett lényeges, hogy a vásárlások alkalmával, a források elköltésénél betartották-e a helyi döntéshozók a jog előírásait. Eddigi tapasztalataink azt mutatják: az egészségügy a magyar közszféra egyik legrendezetlenebb területe.”

Hozzátette:„az egyik legnagyobb gondnak az mutatkozik, hogy a vizsgált intézmények alig-alig alkalmazzák a közbeszerzés szabályait. Azt is mondhatnám, beszerzés van, közbeszerzés nincs. Ez súlyos probléma. Egyes kórházakban sorozatosan megszegik a törvényt.”

Arra a felvetésre, hogy nyilván ez azért van így, mert azonnal szüksége van az intézménynek ezekre az eszköközre, Domonkos László azt felelte: „a kórházak irányítóinak – egyebek mellett – az a feladatuk, hogy előre felmérjék a szükségleteket, időben intézkedjenek a vásárlásokról, s szükség esetén készleteket halmozzanak fel.

A közbeszerzések mellőzése egyébként azzal is jár, hogy az adott ügyleteknél elmarad a verseny, így az sem tudható meg, volna-e kedvezőbb ajánlat. A vásárlások módja mellett a másik jelentős problémát az adja, hogy egyes intézmények a szerződések megkötésekor pontosan tudják: az ellenértéket pénz híján nem fizetik majd ki. A kórházak tartozása – dacára a közelmúltbeli konszolidációnak – ezért is termelődött újra.”

A politikus az interjúban hangsúlyozta azt is, hogy az ÁSZ nem foglalhat állást, hogy szakmai szempontból mikor megfelelő az ellátás vagy például milyen az ideális munkaszervezés és anyagfelhasználás egy kórházban.

„Ám az minden közpénzből gazdálkodó intézménnyel szemben alapos társadalmi elvárás lehet, hogy az érintettek annyit költsenek, amennyit feladataikra kaptak. A lehető legolcsóbban szerezzék be azt, ami kell, és ne halmozzanak fel tartozást. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az adott intézmény pontosan vezesse a könyveket, a nyilvántartásokat, vagyis minden elköltött forintról tudni lehessen, mire ment el. Tapasztalataink szerint a hazai egészségügyi intézményeknek nincs megfelelő elszámoltathatóságot garantáló rendszerük, vagyis a számviteli szabályok betartása terén is komoly hiányosságokat észleltünk.” A teljes interjút itt olvashatja.