Izgulhat a Sláger és a Danubius

Kiírta a két országos kereskedelmi rádiós frekvenciára a pályázatot a médiahatóság - értesült testületi forrásból a hétfői ülés ideje alatt az MTI. Eszerint jelentősebb változás a fizetendő koncessziós díj mértékében állt be; az első évre a terveknek megfelelően 350-700 milliós ajánlattal lehet pályázni, utána azonban - a korábban tervezett 10-15 helyett - a nettó árbevétel nyolc százalékát meghaladó összeget kell megajánlaniuk a 200 milliós alapdíj fölött a pályázóknak.

A díjat oly módon kell megajánlaniuk a jogosultságok valamelyikéért, hogy a két summa összesen haladja meg az évi 350 millió forintot. A magyar zene - eredetileg a műsoridő negyedében megszabott - minimumához plafonértéket is rendelne a hatóság, mégpedig 35 százalékos aránnyal.

A pályázatot második nekifutásra írták ki, miután múlt szerdai ülésén szétszavazott a kérdésben az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).

Majtényi László, az ORTT elnöke három hete beszélt arról, hogy szorosak a pályázat határidői, a menetrendben időtartalék igazából nincs, noha "lehetnek egyhetes csúszások, de annál több nem".

Az ORTT a december 31-én lejárt frekvenciastop miatt nem tudta tavaly kiírni a pályázatot a Sláger Rádió és a Danubius Rádió által 1997 óta használt két frekvenciatartományra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.