Ivád elégedett, visszavonják a rendeletet

Visszavonja tavasszal hozott helyi szociális rendeletét Ivád, miután a Heves megyei falu módosító javaslatára bekerült a finanszírozás átdolgozása a szociális törvénybe - közölte Ivády Gábor polgármester kedden az MTI-vel.

Egy alulról jövő, több száz önkormányzat véleményét tükröző kezdeményezés ért célba - tette hozzá.

A polgármester szerint a parlament által hétfőn elfogadott törvénymódosítás még mindig sok kívánnivalót hagy maga után, de alapjaiban rengeti meg az eddigi segélyezési rendszert. Az önkormányzatoknak anyagilag is lehetőséget ad arra, hogy akár minden munkaképes segélyezettnek munkát biztosíthassanak, így feloldhatják a helyi társadalmi feszültségeket.

"Visszavonjuk a törvénytelen és betarthatatlan helyi szociális rendeletünket, amelyet még tavasszal hoztunk a problémára való figyelemfelhívás érdekében" - közölte Ivády Gábor, aki ugyanerre kérte azon polgármestereket is, akik hasonló elszántsággal álltak ki az ügy mellett.

Ivád polgármestere kiemelte: az új törvénynek nincs semmi köze a "monoki modellhez" - amely szerint a segélyt közmunkához kötik -, sőt határozottan hátat fordít annak.

Az ivádi szociális rendelet az önkormányzatok által kötelezően kifizetendő önerőt úgy változtatta meg, hogy előnyösebb legyen valakit közmunkásként foglalkoztatni, mint segélyt fizetni neki.

A szociális és foglalkoztatási törvények hétfőn elfogadott parlamenti módosításával a segélyezési rendszerben a hangsúly a pénzbeli ellátások helyett az aktív eszközökre helyeződik át: a közfoglalkoztatásban és a képzésben, illetve a munkaerőpiaci programokban való részvételre. Az önkormányzatok a törvénymódosítás alapján a közcélú foglalkoztatás ténylegesen felmerült személyi kiadásainak 95 százalékát visszaigényelhetik a költségvetésből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.