Ittas diák dobta be a Fidesz-iroda ablakát

Nem volt politikai indítéka a kőszegi Fidesz-iroda elleni januári támadásnak; egy ittas diák dobta be kővel az ablakot.

Nem állt politikai indíték annak a bűncselekménynek a hátterében, amelyet január közepén követtek el a Fidesz kőszegi irodájával szemben; egy diák dobta be kővel a párt helyi irodájának ablakait - írta szerdai számában a Vas Népe.

A rendőrségi nyomozás eloszlatta azt a feltevést, hogy a rongálót politikai szándék vezette. Kiderítették ugyanis, hogy egy kőszegi középiskola diákja volt a tettes, aki ittasan, pillanatnyi ötlettől vezérelve törte be az iroda ajtajának üvegét, majd néhány nap múlva - mérgében, mert még nem csináltatták meg az üveget - betört egy másik ablakot is.

Az egyik hétvégén a rendőrök egy vendéglátóipari egységből ittasan távozó és randalírozni kezdő társaságot számoltattak el, ennek során derült fény arra, hogy a csoport tagjai között van az iroda megrongálója is.

Szombathelyen a fiatalkorúak bírósága gyorsított eljárásban tárgyalta az ügyet, garázdaság és rongálás vétsége miatt mondta ki bűnösnek a fiút. Mivel büntetlen előéletű volt és még soha nem volt dolga a hatóságokkal, egy év időtartamra próbára bocsátották és elrendelték a pártfogói felügyeletét. A vádlott tudomásul vette az ítéletet.

A bírósági tárgyalás - amelyen a diák részletes beismerő vallomást tett - szintén azt erősítette meg, hogy az esetnek nem volt politikai vetülete - írta a lap.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.