Itt az új igazságszolgáltatási tanács

Megválasztották az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) kilenc bíró tagját.

A hat évre megválasztott kilenc új tag közül kettő nem bírósági vezető, hanem tanácselnök a Pest Megyei Bíróságon, illetve a Legfelsőbb Bíróságon. Rajtuk kívül van az új testületben öt bírósági elnök, valamint egy megyei bírósági kollégiumvezető, és a Fővárosi Bíróság egyik kollégiumvezető-helyettese.

A bírói önigazgatás 15 tagú csúcsszerve 1997 végén jött létre. Kilenc bírók által delegált tagja mellett a testület tagja még az igazságügy-miniszter, a legfőbb ügyész, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és a parlament alkotmányügyi, illetve költségvetési bizottsága által kijelölt egy-egy országgyűlési képviselő. Az OIT elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

A testület egyszerű többséggel hozza meg döntéseit.

Az OIT hatáskörébe tartozik többek között az ítélőtáblák és a megyei bíróságok elnökeinek, illetve helyetteseinek kinevezése, továbbá igazgatási tevékenységük irányítása, ellenőrzése gazdálkodási szempontból is.

Hétfőn az ország 2800 bírája által delegált küldöttek az OIT tagjává választották:


Fazekas Sándort, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökét,
Heidrich Gábort, a Szegedi Ítélőtábla elnökét,
Kiss Mártát, a Pest Megyei Bíróság tanácselnökét,
Magyar Károlyt, a Zala Megyei Bíróság elnökét,
Nagy Lászlót, a Tolna Megyei Bíróság kollégiumvezetőjét,
Orosz Árpádot, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökét,
Polgárné dr. Vida Juditot, a Fővárosi Bíróság kollégiumvezető-helyettesét,
Sisák Pétert, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság elnökét
Soós Gyulát, a Fejér Megyei Bíróság elnökét.

A megújult testület december 9-től kezdheti meg a tevékenységét.

Az OIT Hivatala közölte, hogy megválasztották a testület póttagjait is: Baur Pétert, a Békés Megyei Bíróság elnökét, Bálind Attilát, a Szegedi Városi Bíróság elnökét, Cseh Attilát, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettesét, Fónyiné dr. Kazereczki Andreát, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető-helyettes bíráját, Hunyadi-Buzás Ágnest, a Heves Megyei Bíróság elnökét, Lukács Zsuzsannát, a Fővárosi Ítélőtábla elnökét, Péntek Lászlót, a Fővárosi Bíróság kollégiumvezető-helyettesét, Széplaki Lászlót, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság kollégiumvezetőjét és Wirth Bélát, a Baranya Megyei Bíróság elnökét.

Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke szeptember elején összehívta a testület tagjait megválasztó küldötteket. A „szokatlan" gesztust akkor „nem titkoltan" azzal indokolta, hogy a választás előtt elvek és elképzelések tekintetében befolyásolni akarta őket.

A főbírókorábban jelezte, hogy személycseréket kíván, s azt, hogy az ország minden területe képviselethez jusson, ugyanakkor kerüljenek beosztott bírák is a testületbe.

Ez utóbbi szándéka annyiban érvényesült, hogy a tanácsban a következõ hat esztendõben az öt bírósági elnök, illetve egy-egy kollégiumvezetõ és kollégiumvezetõ-helyettes mellett két tanácselnök is dolgozik majd. A mostani, decemberig mûködõ testületben viszont szinte egyetlen beosztott sincs.

Baka azt is kijelentette, szerencsés lenne, ha az OIT jelenlegi tagjai közül csak kivételesen választanának újjá bárkit. Hárman ennek ellenére ismételhetnek, több erõsnek tartott elnök viszont - az erõteljes lobbizás ellenére - kiesett. A testület jelentõségét egyébként az adja, hogy a bíróságok mûködésével és gazdálkodásával kapcsolatos valamennyi fontosabb kérdés ott dõl el.

Ezért kifogásolták sokan, hogy a túlsúlyban levõ megyei elnökök gyakorlatilag magukat ellenõrizhették. Most úgy tûnik, hogy az õ érdekérvényesítés lehetõségeik valamelyest szûkülnek.

Az OIT tagjai ma

Bírák

Baka András Bálint, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke
Fazekas Sándor, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnöke, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettese
Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke
Hunyadi-Buzás Ágnes, a Heves Megyei Bíróság elnöke
Laky Ferenc, a Vas Megyei Bíróság elnöke
Nánási Illés, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság elnöke
Orosz Árpád, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke
Szabóné Kerékgyártó Judit, a Debreceni Ítélőtábla elnöke
Soós Gyula, a Fejér Megyei Bíróság elnöke
Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnöke

A testület külső tagjai

Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke
Bárándy Gergely, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának tagja
Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter
Kovács Tamás, legfőbb ügyész
Molnár Albert, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának tagja

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.