Itt van, mi dühítette fel az amerikaiakat

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium nyilvánosságra hozott egy múlt héten az Egyesült Államok budapesti nagykövetségétől kapott dokumentumot, amely felsorolja, hányszor, hol vetették fel az amerikaiak az áfacsalással és a korrupcióval kapcsolatos aggályaikat. Két amerikai cég évente több tízmillió dolláros veszteséget szenvedett az áfacsalás által érintett árucikkek igazságtalan ára miatt.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége 2012 februárja óta rendszeresen kifejezte a magyarországi korrupciós ügyekkel kapcsolatos aggodalmát, ám magyar részről nem kaptak hivatalos választ, és a megfelelő lépések is elmaradtak – tartalmazza a nagykövetség által a magyar külügyminisztériumban november 6-án átadott kétoldalas dokumentum. A nyilvánvalóan csupán tájékoztatásra szolgáló, formailag belső feljegyzésnek tűnő, dátum és pecsét nélküli dokumentumot a külügy hozta nyilvánosságra, miután a rövid kísérőlevél szerint a kormány csütörtökön „megtárgyalta az elmúlt években az Egyesült Államok Budapesti Nagykövetsége és a kormányzat munkatársai között lezajlott találkozókról szóló jelentést".

Az amerikai dokumentum szerint 2013 októberében a NAV bűnügyi igazgatóságánál konkrét ügyeket vetettek fel, a mezőgazdasági termékek áfájával folytatott csalásokat, illetve a dohánykereskedelem államosításával kapcsolatos visszaéléseket. A dohánykereskedelem államosítása kapcsán a nagykövetség felhívta a figyelmet a folyamat átláthatatlanságára, a Fideszhez húzó személyekkel, vállalkozásokkal való kivételezésre, illetve a feketekereskedelem, a csempészet várható növekedésére. 2013 decemberében a NAV Bűnügyi Igazgatóságával folytatott találkozón egy amerikai cég felvetette „a NAV-nál és a Gazdasági Minisztériumban 2012 óta hangoztatott" aggodalmait.

Azt is említik, hogy a NAV, elismerve a széleskörű áfavisszaéléseket, elhárította az ügyre a figyelmet felhívó Horváth András állításait. A dokumentum szerint két amerikai cég „évente több tízmillió dollár" veszteséget szenved az áfacsalás által érintett árucikkek igazságtalan ára miatt. Az egyik cég nyilvánosan és a NAV-nál is szót emelt, de nem történt változás, jóllehet egy köztiszteletben álló könyvvizsgáló cég is alátámasztotta az állításokat.

Horváth András évi ezermilliárd forintos, az áfacsalások által okozott veszteségről beszélt, ám a NAV nem foglalkozott az állítással annak súlyának megfelelően, sőt, az amerikai nagykövetség különös aggályait kiváltva még a közérdekű bejelentő ellen fogalmaztak meg vádat.

2014 januárjában az igazságügyi és közigazgatási tárcánál tartott találkozón ismét a mezőgazdasági termékek áfájával kapcsolatos csalásról, az intézményesített korrupcióról, a bejelentők védelméről, illetve a külföldi korrupciót tiltó amerikai törvényről volt szó. A nagykövetség elismeri, hogy az igazságügynél volt törekvés a korrupció elleni harcra, a köztisztviselők felkészítésére, ám az ezzel foglalkozó szervezeti egységet két részre vágták, amikor kettéválasztották az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztériumot.

Februárban a NAV Bűnügyi Igazgatóságán volt találkozó, amelynek során a diplomaták ismét szóba hozták az amerikai cégek aggodalmait, mire azt a választ kapták, hogy nem volt panasz, márpedig e nélkül nem tudnak vizsgálatot indítani. A nagykövetség itt megjegyzi, hogy feloszlatták a NAV Kiemelt Ügyek Főosztályát, amely pont az ilyen csalások leleplezésére szakosodott, ám amelynek munkáját rendszeresen akadályozták.

2014 júniusában a nagykövetség már a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál jelezte a az áfacsalással kapcsolatos aggodalmakat, megjegyezve, hogy az ügy komoly, és mivel korrupció gyanúja merül fel, lépéseket követel. A követő telefonok szerint a tárca házon belül megosztotta az információt, ám más nem történt. Ezt követte októberben a beutazási tilalmakról szóló tájékoztatás.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.