„Gyurcsányék mindent elloptak, Orbán óta viszont nincs korrupció”

A Fidesz arra reagált heveny elmúltnyolcévezéssel, hogy Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarország (PM) ismét a korrupcióellenes ügyészség felállítását sürgette. A kormánypárt szerint erre semmi szükség, Magyarországon 2010 óta csak jó helyre kerülnek az uniós források.

„A Gyurcsány-Bajnai-kormány idején az európai uniós fejlesztési forrásokat "elnyelte a föld", a polgári kormányzás azonban véget vetett "a korrupt, rossz fejlesztéspolitikának" - áll a Fidesz frakció közleményében.

A nagyobbik kormánypártnak ez onnan jutott eszébe, hogy a PM korrupcióellenes ügyészség felállítását sürgette. Tordai Bence PM-szóvivő ezzel kapcsolatban előzőleg a többi között a Transparency International Magyarország jelentésére hivatkozott, amely szerint az európai uniós projekteket rendszeresen túlárazzák, az pedig, hogy a pályázati pénzeket el kell költeni, korrupciót okozhat.

A Fidesz-frakció szerint viszont kár, hogy a baloldalnak nem "minden idők legkorruptabb kormányzása", a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt voltak ilyen ötletei, amikor az elköltött fejlesztési pénzek nagy részét "elnyelte a föld", és a "korrupt, rossz pályázati rendszer miatt Magyarországot 25-30 százalékos forrásvesztés fenyegette".

A Fidesz szerint viszont Orbán eljövetelével vége lett a korrupt, rossz fejlesztéspolitikának. A magyar vállalkozások jelenleg "minden eddiginél több fejlesztési forrást, minden eddiginél gyorsabban, egyszerűbben, eredményesebben és átláthatóbban" használhatnak fel - tették hozzá.

Kiemelték, hogy az uniós irányelveknek megfelelő új közbeszerzési törvényt, és "Európa legszigorúbb - a korrupciót is szigorúan üldöző - büntető törvénykönyvét alkották meg."

Felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarország a 2007-2013-as fejlesztési ciklust forrásvesztés nélkül zárja, és az a kormány célja, hogy az ország az EU első olyan tagállama legyen, amely a források száz százalékát felhasználja. Azt írták: Magyarország az új fejlesztési ciklusban "a harmadik legnagyobb uniós forrásban" részesült a tagállamok közül. Hozzátették: a kormány a fejlesztési források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.