Iszapkatasztrófa: négy újabb gyanúsított

Négy újabb gyanúsítottat hallgattak ki a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben. Ezzel nyolcra nőtt a gyanúsítottak száma.

A gyanúsítottak valamennyien a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. jelenlegi és egykori munkavállalói, mindannyian szabadlábon védekezhetnek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodája.

Ruttner György, a cég jogi képviselője hétfőn az MTI érdeklődésére azt közölte: a Mal Zrt. négy középvezetőjét hallgatták ki gyanúsítottként a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Hozzátette: a középszintű vezetőket szándékos kötelezettségszegéssel gyanúsítják, ez ellen mindannyian panasszal éltek. A gyanú nem tartalmazza, hogy milyen kötelezettséget mulasztottak el a menedzsment tagjai - tette hozzá Ruttner György.

Az elmúlt napokban kihallgatottak közül P. Ferencet halált előidéző gondatlan közveszélyokozással gyanúsítják, D. Józsefet halált előidéző gondatlan közveszélyokozással, gondatlanságból elkövetett, csak beavatkozással helyreállítható károsodást okozó környezetkárosítással, illetve gondatlanságból elkövetett természetkárosítással és hulladékgazdálkodás rendje veszélyes hulladékra elkövetett megsértésével gyanúsítják, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

L. Lászlót és G. Gábort halált előidéző gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett, csak beavatkozással helyreállítható károsodást okozó környezetkárosítás, gondatlanságból elkövetett természetkárosítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki az NNI - áll a közleményben.

Korábban négy embert gyanúsítottak meg: Bakonyi Zoltánt, a Mal vezérigazgatóját őrizetbe vették, majd két nappal később a Veszprémi Városi Bíróság elrendelte a szabadlábra helyezését. A megyei bíróság halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében megállapította az alapos gyanút Bakonyi Zoltánnal szemben, zár alá vette a cégvezető ingatlanvagyonát és a cégben lévő üzletrészét.

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a Mal Zrt. műszaki igazgatóját, Deák Józsefet, majd néhány nap múlva F. Józsefnét is, a timföldgyár környezetvédelmi és laborfelelősét. A műszaki igazgatót és a környezetvédelmi és laborfelelőst gondatlan közveszélyokozással és környezetkárosítással gyanúsítják.

A negyedik gyanúsított a vörösiszap-katasztrófa idején diszpécseri szolgálatot teljesítő Sz. Tibor volt, aki az NNI álláspontja szerint október 4-én munkája során elmulasztotta, hogy az intézkedési tervekben előírtaknak megfelelően értesítse a hatóságokat a gátszakadásról. A diszpécser megalapozottan gyanúsítható halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel.

A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.