Iszapkatasztrófa: a bánya dolgozói az internetről tudták meg, hogy mi történt

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. halimbai bányaüzemének dolgozói csak délután értesültek a bekövetkezett katasztrófáról - hangzott el a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper szerdai tárgyalásán meghallgatott tanúk vallomásában a Veszprémi Törvényszéken.

A bíróság hét tanút hallgatott meg, valamennyien egybehangzóan átlagos munkanapként jellemezték a vörösiszap-katasztrófa napját, 2010. október 4-ét. A bíróság a Mal Zrt. halimbai bányaüzemének négy dolgozóját szembesítette egymással és a tizedrendű vádlott K. Árpád bauxitbányászati vezérigazgató-helyettessel.

A bánya dolgozói a gát átszakadásáról délután fél három után az interneten olvasható hírekből értesültek. Fenntartották a nyomozás során tett vallomásukat, azt, hogy felettesükkel, a tizedrendű vádlott K. Árpáddal közös ebédjükön nem hangzottak el a "katasztrófa" és a"gátszakadás" szavak.

A tanúk vallomása eltért abban, hogy a tizedrendű vádlott hányszor telefonált ebéd közben, ezért a tárgyaláson szembesítették őket. A telefonhívások számát illetően egyikük kettő, a másik három, míg kollégájuk négy hívásra emlékezett. A vádlott szerint négy telefonhívása volt az étteremben. A tanúkat és a vádlottat az időpontokat és a hívások számát illetően eredménytelenül szembesítette a Szabó Györgyi vezette háromtagú büntetőtanács.

Ketten felidézték, hogy ebéd után látták az Ajkán át közlekedő személyvonatot, amely a gyártelep állomásról nem indult tovább. "Gond lehet a tározóknál, sérült a sín" - ez hangzott el egyikük szerint. Megerősítették, hogy látták a tizenharmadrendű vádlottat, aki futva közölte, hogy azonnal meg kell állítania a vonatot.

A bánya dolgozói a kilencedrendű vádlott R. Martin német vezérigazgató kérdésére megerősítették, hogy nem látták őt aznap az étteremben.

Azt a tanút, aki a Geovol Kft. ügyvezetőjeként a tározóknál zajló munkálatok kapcsán korábban már vallomást tett, most a tizedrendű vádlottal folytatott telefonbeszélgetéséről kérdezték. Ő hívta K. Árpádot ebéd közben, mert feltűnt neki egy vízfolyás a mezőn Ajka felé. A tanú a gátszakadásból semmit nem érzékelt, a beszélgetést nem tudta pontosan felidézni, fenntartotta a nyomozás során tett vallomását.

Fejes Péter ügyész kérdésére felidézte, hogy a helyszínen tűzoltó- és mentőautót hallott szirénázni, de annak akkor nem tulajdonított jelentőséget, az okát nem tudta. Úgy vélte, a Mal mindenben segítette a mentési és kárelhárítási munkálatokat, teljes gépparkjukkal részt vettek a kolontári védőgát megépítésében.

Tizenöt ember a vádlottak padján

A Mal Zrt. ajkai telephelyén lévő X-es számú vörösiszap-kazettánál 2010. október 4-én bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a cég vezetői és alkalmazottjai, összesen 15 ember ellen, a büntetőtárgyalás tavaly szeptemberben kezdődött. A tárgyalás csütörtökön folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.