Isten velük, Jobbik ellenük

Szebb jövendő: az MSZP-től a Wass Albert Polgári Körig tart az ellenzéki szivárvány-koalíció Törökszentmiklóson.

Furcsa ellenzéki együttműködési alakzatra bukkant a 444: Törökszentmiklóson a szocialisták is csatlakoztak az Ellenzékiek A Városért (ELV) szövetséghez, amelynek  polgármesterjelöltje Kucsera György, a Wass Albert Polgári Kör Egyesület elnöke. Csak a Jobbik hiányzik a társaságból. Ők nem akartak csatlakozni.

A Kucsera-Kucsera tengely

Mint megtudtuk, a Wass Albert Polgári Kör Egyesület és az MSZP mellett a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület és a Törökszentmiklós és Térsége Érdekvédő Egyesület is részt vesz az összefogásban. Igaz, ebből kettőnek - a polgári körnek és az érdekvédő egyesületnek - ugyanaz a vezetője. Kucsera György egyébként nemrég jelentette be a szövetség megalakítását, ami szerinte arra hivatott, hogy "leváltsa a jelenlegi helyi hatalmat és új lapot indítson a város életében".

Virágozzék ingyen virág

Az ELV tizenkét pontos programot tett közzé, amelyben egyebek mellett a foglalkoztatás növelését, a helyi vállalkozások segítését, az iparűzési adó csökkentését ígérik, továbbá a cigánysággal való együttélés gondjait is enyhítenék: „Nyugalmat, rendet, tisztaságot akarunk.” Ezen felül ingyen facsemetéket és virágokat is ígérnek.

Halál a kátyúkra

A programjukban egyébként - meglehet, a szivárvány-koalíció hatására - a szociális célok rendpárti retorikával vegyülnek. A munkanélkülieknek például átlátható, korrupciómentes közmunkaprogramokat szerveznének, az idősek és elesettek érdekében módosítanák a szociális szolgáltató rendszert, új szociális otthont is ígérnek. Ellenben megakadályoznák az áramszolgáltatók „barbár facsonkításait”, és hadat üzentek a kátyúknak is. „A nyaktörő kátyúk létét nem fogadjuk el, nem akarunk együtt élni velük!” – hangzik az ezzel kapcsolatos programpont. Afelől sem hagynak kétséget, hogy „a gyalogosnak a járdán, a biciklisnek a közúton” a helye, de a közbiztonságot is fontos célkitűzésnek tartják.

Felül tudott emelkedni

Az ELV összesen nyolc képviselőjelöltet indít az október 12-i önkormányzati választásokon, egyikük Serfőző István, az MSZP helyi elnöke. Serfőző nemrég jelentette be: „Üdvözlöm az összefogást! Örvendetesnek tartom, hogy a város polgárainak egy része felül tudott emelkedni saját korlátain, és a város érdekében hajlandó program alapú elkötelezett együttműködésre. Magam úgy látom – mint azt már korábban megírtam – nincs is más lehetőségünk kitörni a mai hatalmaskodó városvezetés karmaiból. A helyi MSZ-szervezet élni kíván a mindenkinek felkínált lehetőséggel, csatlakozik az "Ellenzékiek a városért" (ELV) szövetséghez! Győzzön Törökszentmiklós!!!!!” - közölte Serfőző.

Ki foglalkozik önökkel?

A Jobbik nem kívánt csatlakozni az összefogáshoz. Az ELV honlapján olvasható Fejes Tibor, a Jobbik alelnöke, önkormányzati képviselőjelöltje reakciója Serfőző nyilatkozatára: „Serfőző úr, ... ki foglalkozik Önökkel? (...) Azon kívül, hogy az Önökkel való összefogás hiábavalóságát kell bizonyítanom, mi nem foglalkozunk Önökkel sem és a Fidesszel sem!”

Harcos kiállás

A Wass Albert Polgári Kör 2010-ben jutott önkormányzati képviselethez Kucsera személyében, aki Facebook-oldalán azzal büszkélkedett nemrég, hogy „harcosan kiállva” számos alkalommal megmutatta magát ellenzéki képviselőként azért, hogy egy átláthatóbb, igazságosabb önkormányzatunk legyen. „Kemény munka volt, sokszor szélmalomharc a rossz ellen, de mégis nemes és igaz küzdelem.”

Magasztosabb ügyért

Kucsera a szövetséget így jellemezte: „Leszámol a meddő pártoskodással annak érdekében, hogy a szétporladó erőket egyesítse egy magasztosabb ügyért, azért, hogy új munkahelyek legyenek, hogy az egyre inkább kiépülő helyi diktatúrát és a kiskirályokat megfékezzük, visszahozzuk végre a demokráciát a városba.”

Szebb jövendő

A Kucsera által vezetett Wass Albert Polgári Kör – saját leírásuk szerint – Wass Albert szellemi örökségének elhivatott híveiből áll, akik Erdély szerelmesei, igazságot szerető és kereső emberek. „Hiszünk a magyar értékekben, melyeket meg kívánunk őrizni és védeni. Hiszünk abban, hogy az igazságról nem csak beszélni, hanem azt cselekedni is kell. Hiszünk egy szebb magyar jövendőben és ezért tenni is kívánunk. Ha Isten velünk, ki ellenünk?” - olvasható az egyesület honlapján, ahol a Magyar hiszekegyet, a Horthy-korszak „nemzeti imáját" is közzétették.

Hungarista őrváros

A szivárvány-koalíció azért is pikáns, mert az MSZP „amúgy” nem fogadja el a Romániában háborús bűnök miatt halálra ítélt Wass Albert örökségét. Amikor például Debrecenben szobrot akartak állítani az erdélyi írónak, a szocialisták arra hivatkozva utasították el a tervet, hogy "Debrecen nem akar hungarista őrváros lenni".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.