Ismét szedi áldozatait a hideg

Újabb öt ember fagyott halálra az elmúlt 24 órában.

Öten haltak meg az országban kihűlés miatt az elmúlt 24 órában - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombat reggel a rendőrség honlapján. A hideg téli napok eddig mintegy 130 ember életét követelték: volt, aki a szabad ég alatt, mások saját fűtetlen otthonukban, illetve kórházba szállításukat követően hunytak el. 

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) Lélekmentő kampányának résztvevői ezért hétfőn sürgős felhívással fordultak az ország polgármestereihez, arra kérve őket, hogy a krízishelyzetbe került emberek felkutatásával és megsegítésével vegyék ki részüket a fagyhalál elleni küzdelemből.

A „Sürgős kérelem Magyarország Polgármestereihez az életmentésért a fagyhaláltól” című felhívásban arra kérik a helyhatósági vezetőket, hogy „Segítsék elő magányos beteg, idős emberek tüzelőhöz, meleg ételhez, orvoshoz jutását, hozzák tudtukra a lehetőségeket, amelyekkel ismereteik híján nem élnek. Ne hagyják ágyukban kihűlni őket!  Ne engedjék el fele barátaink kezét, érezzék, hogy a közösség nem hagyja őket cserben, hiszen becsületben öregedtek meg, a válság miatt kerültek utcára. De még ha önhibájukból jutottak is oda, nem a mi dolgunk az ítélkezés! A mi dolgunk a segítségnyújtás!”

Az ország valamennyi polgármesteréhez e-mailen széjjelküldött kéréshez kiskódexet is csatoltak a hajléktalanok és a kihűléses veszélyhelyzetbe kerültek megsegítéséért. Ebben jó tanácsként ajánlják: Legyen nálunk forró folyadék (víz, tea, vagy leves), csokoládé (a leggyorsabban feloldódó magas kalóriájú élelmiszer), C -vitamin, esetleg tepertő vagy szalonna kenyérrel, hagymával. Az éhező nem diétázik, neki kalóriák kellenek.  Amire szükségük van: takaró, vagy egyéb meleg holmi, tartós élelmiszer, készpénz. Legfőképpen pedig jó szó, gondoskodás és annak éreztetése, hogy fontosak másoknak, nem mondtak le róluk! 

Az MSZF még december közepén szólított fel életmentő kampányra. A lélekmentés néven ismertté vált akció keretében eddig már sok krízishelyzetbe került személyt sikerült biztonságba helyezni. Az MSZF elismeréssel adózott azoknak a polgármestereknek, akik a szervezet közbenjárására azonnali segítségben részesítették a vészhelyzetbe került embereket.

Több esetben a szolidaritás mentett életet, mint például a pécsi rokkant esetében, akit fűthetetlen lakásából egy szomszédja fogadott be. A sajtó a héten is több olyan esetről számolt be, amikor rendőrök, kutyát sétáltató férfi vagy éppen tizenéves diákok mentettek meg embereket a fagyhaláltól. 

Az MSZF január elején írt levelében Orbán Viktort arra kérte: mielőbb jelöljön ki olyan felelős személyt, akivel tárgyalni tudnak a gyakorlati teendőkről az újból tömegessé váló fagyhalál elleni küzdelemben, és még hatékonyabbá tudják tenni az MSZF életvédő kampányát. „Lélekmentő kampányunk egyetlen célja az élet védelme a fagyhaláltól. Ebben kérjük az Ön azonnali intézkedését és segítségét!” A kormányfő azonban mindeddig nem reagált a megkeresésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.