Ismét kész helyzet előtt a HÖOK-tárgyalók

A hallgatók ma újfent azzal szembesülhetnek, hogy mire tárgyalóasztalhoz ülnek, kész helyzet várja őket: megjelent ugyanis tegnap a Magyar Közlönyben a felsőoktatás megújításáról szóló kormányhatározat, amit Orbán Viktor miniszterelnök jegyez.

A határozat preambuluma szerint „a kormány elkötelezett a magyar felsőoktatás minőségi megújítása mellett, és kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyar társadalom erőfeszítései eredményeképpen a felsőoktatásba bekerülő hallgatók megszerzett diplomájuk által igazolt tudásukat a magyar tudomány, kultúra, oktatás és gazdaság, a nemzet szellemi és anyagi gyarapodásának szolgálatába állítsák”.

A dokumentum első pontja azt szögezi le, hogy a kabinet határozottan elutasítja a tandíjalapú felsőoktatás kialakítását, majd megállapítja, hogy a 2013-as költségvetés a tavaly meghatározott forrás mértékéhez képest jelentős többletpénzt biztosít a felsőoktatásnak, ezen belül is elsősorban az intézmények adósságrendezésére, az európai uniós önrészek átvállalására és a felsőoktatási PPP-projektek kiváltására.

Ismertetik továbbá azt a döntést, amely szerint a jövőre általános felvételi eljárásban majdan felvett állami ösztöndíjas hallgatók létszáma – felsőoktatási szakképzésben, továbbá alap-, egységes, osztatlan, mester-, valamint doktori képzésben – nem lehet kevesebb, mint a 2012-ben általános felvételi eljárásban felvett, államilag támogatott magyar állami ösztöndíjas hallgatók létszáma, azaz legalább 55 ezer. Arról is döntés született, hogy a 2013-as általános felvételi eljárás lezárása után a létszámnövekedésből fakadó képzési többletköltséget (magyar állami ösztöndíj) annak pontos összege ismeretében a központi költségvetésből biztosítják.

A kormányhatározat rögzíti, hogy a 2013–2014-es tanévben magyar állami részösztöndíjas képzést nem hirdetnek meg. Döntött továbbá a kabinet arról is, hogy a köznevelés megfelelő számú és minőségű pedagógus-utánpótlása biztosítására a tanárképzésben részt vevő hallgatóknak létrejön a Klebelsberg Ösztöndíj. Határoztak a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíja megalapításáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.