Ismét helyreigazít az MTI Ángyán-ügyben

Pontokba szedett helyreigazítást adott ki az MTI a "napraforgoblogtól" idézett korábbi írása miatt. A múlt szombaton már közzétettek egy helyreigazítást, abban egy másik szereplőre vonatkozó állításukat korrigálták.

Helyreigazításukban azt írják: Tájékoztatjuk a kedves olvasókat, hogy a www.mti.huoldalon 2012. május 2-án megjelent hír, mely a "napraforgoblog"-ról átvett "Kinek a zsoldosa Ángyán József" című "napraforgo966" bejegyzésen alapult, összességében és részleteiben is valótlan állításokat tartalmazott. A jó hírnévhez való jog megsértésére alkalmas hír megjelentetéséért Ángyán Józseftől és az olvasóktól elnézést kérünk, és az alábbi helyreigazítást tesszük:

1. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt parlamenti államtitkára – amint az az őt támogató egyes szervezeteknek írt, majd nyilvánosságra került levelében szerepel – a munkáját ellehetetlenítő érdekkörök tevékenysége, az állami földbérleti ügyek, továbbá az irányításával kidolgozott Nemzeti Vidékstratégia megtorpedózása miatt ajánlotta fel a lemondását.

2. Ángyán József sem Viszló Leventével, sem Haraszthy Lászlóval nem áll sem gazdasági, sem politikai kapcsolatban.

3. Szabó Rebeka nem volt a Szent István Egyetem professzorának, Ángyán Józsefnek a tanítványa.

4. Sem Lepsényben, sem Kajászón nincsenek rokonai Ángyán Józsefnek. Korábban számára ismeretlen helyi gazdacsaládok keresték meg, és mint a VM parlamenti és társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, továbbá mint a vidék és a gazdaközösségek ügye iránt régóta elkötelezett professzor kötelességének érezte az értük való kiállást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.