Ismét felfüggesztették Fót polgármesterét

Három nappal tisztségébe való visszahelyezése után a Pest Megyei Bíróság ugyanazon bírónője pénteken felfüggesztette Fót polgármesterét (KDNP-Fidesz) hivatalából, a testület által ellene indított eljárás befejezéséig - közölte a Pest megyei város alpolgármestere.

Bartos Sándor elmondta: a hét elején hozott bírósági végzés az önkormányzati fegyelmi bizottságnak a polgármester felfüggesztéséről szóló döntését minősítette jogtalannak, ezért foglalhatta el Mádly Zsolt ismét a posztját. A mostani felfüggesztés viszont a bírósági eljárás befejezéséig szól, az önkormányzati testület ugyanis sorozatos törvénytelenségekre hivatkozva perelte be a polgármestert - tisztségének megszüntetését szeretnék ily módon jogi úton elérni.

Az alpolgármester szerint a jogi huzavona lényegében arra vezethető vissza, hogy ez év elejétől az önkormányzatok felett felügyeletet gyakorló megyei közigazgatási hivatalok megszűntek, így akár hamis jegyzőkönyvek alapján is lehet bírósági eljárást kezdeményezni a településeken a kiszolgáltatott helyzetbe került polgármesterek ellen.

Mostantól ismét az alpolgármester veszi át ideiglenesen, a per lezártáig a város irányítását. A polgármester még két napja, posztja elfoglalásakor bejelentette: szeptember 30-án rendkívüli önkormányzati ülést hív össze, amelyen kezdeményezné a testület önfeloszlatását. Bartos Sándor közölte, hogy ő maga is kezdeményezi ezt a lépést, így szeptember utolsó napján összehívja a rendkívüli testületi ülést az önfeloszlatás szándékával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.