Ismét fehér port kapott az OCÖ

Ismét fehér port tartalmazó borítékot kapott a napi postával az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ); a rendőrség vizsgálja az egyelőre ismeretlen anyagot.

Az OCÖ elnöki titkárságának vezetője csütörtökön elmondta: a reggeli postával egy "visszafordított levél" érkezett, vagyis feladóként maga a szervezet volt feltüntetve. Cseszkó Tímea hozzátette, hogy a borítékra az OCÖ nevét és hivatali címét nyomtatták, de a hivatal ezt a megoldást soha nem használja postázásakor, ezért tűnt gyanúsnak a levél.

Tájékoztatása szerint a portás bontotta ki a számukra ismeretlen férfinak címzett levelet, amelyben egy fehér lapot találtak, abba pedig fehér por volt csomagolva. Ezt követően értesítették a rendőrséget.

Az OCÖ a szerda reggeli postával is kapott egy olyan borítékot, amelyben fehér por volt. A borítékban két lapot találtak, az egyiken "El lehet innen menni!" szöveg olvasható, a másikban volt a por. Az ismeretlen anyagot a polgári védelem és az ÁNTSZ szakemberei elszállították, a rendőrség pedig közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen.

Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke szerda délutáni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: politikai terrorizmus kezdődött a cigányság ellen és a fenyegetés a teljes magyarországi cigányságnak szól.

Megjegyezte, hogy a hatósági visszajelzés alapján egészségre nem találták veszélyesnek az anyagot, de ettől függetlenül, "a terrorista szándékot" komolyan veszik.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.