Ismét Szili Katalin az elnök

A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) tisztújító kongresszusán Szili Katalint újra pártelnöknek választották, az elnökhelyettes Ivády Gábor lett - közölte a párt szombaton.
Közleményük szerint a KTI pénteki kongresszusán a pártelnök és a pártvezetőség többségének lemondása miatt döntöttek a pártvezetés struktúrájának átalakításáról és a teljes tisztújításról.

Az elnök és az elnökhelyettes mellett megválasztották Szuna Ferencet ügyvezető-alelnöknek, Rába Lászlót és Bartucz Istvánt alelnöknek.

A kongresszuson értékelték a 2014. évi országgyűlési választásokat, valamint elfogadták a kampány pénzügyi beszámolóját, amelyet a jogszabályoknak megfelelően közzétesz a párt. Emellett módosították az alapszabályt, hogy megalakulhassanak a KTI regionális és helyi szervezetei. A kongresszuson megtárgyalták az önkormányzati választásokra történő felkészülést is.

Az új elnökség megtartotta alakuló ülését, ahol felosztották a felelősségi területeket a vezetőség tagjai között, meghatározták továbbá a közeljövő politikai feladatait a választási felkészülés jegyében - tájékoztatott közleményében a KTI.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.