Ismét nekifutnak a Hagyó-pernek

A nyári ítélkezési szünet után folytatódik a Hagyó-per tárgyalása kedden a Kecskeméti Törvényszéken. Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.
A pert július 1-én kezdte újratárgyalni Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró, aki az első tárgyalási napon az ügy 15 vádlottja korábbi vallomásainak tartalmi kivonatát olvasta fel a Kecskeméti Törvényszéken.

A bírói tanács a keddi és a csütörtöki tárgyalási napon a korábban meghallgatott tanúk vallomásait ismerteti. Szeptemberben további négy napot tűztek ki a per tárgyalására.

A kiemelt büntetőügy Kecskemétre áthelyezéséről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke döntött. Ez alapján 2012. június 13-án kezdte meg a bizonyítási eljárást Hadnagy Ibolya bírói tanácsa, majd a Kecskeméti Törvényszék 2013 decemberében illetékessége hiányát állapította meg, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez.

A Magyar Nemzet május 13-án számolt be arról, hogy Kónya István, a Kúria elnökhelyettese közölte: a legfelsőbb bírói fórum döntése értelmében ismét a Kecskeméti Törvényszéknek kell tárgyalnia a Hagyó-pert.


A per újrakezdésére azért van szükség, mert kiemelt ügyekben a hatályos jogszabályok szerint nem telhet el három hónapnál hosszabb idő két tárgyalási nap között.

A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig mintegy másfél milliárd forintos vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

A volt szocialista főpolgármester-helyettest 2010. május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, majd 2011 februárjától 2011 júniusáig házi őrizetben volt, azóta szabadlábon védekezhet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.