Ismét Dávid Ferencet választották a VOSZ főtitkárává

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöksége harmadik alkalommal választotta meg a szervezet főtitkárának Dávid Ferencet - közölte a VOSZ kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a kétdiplomás közgazdász 2006. február 1-je óta tölti be a vezető tisztséget. Kiemelték: a keddi elnökségi ülésen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár és Vidoven Árpád közigazgatási államtitkár is részt vett. Lázár János tájékoztatta a VOSZ elnökségét az adminisztratív terhek és az állami bürokrácia csökkentésére irányuló kormányzati programról, az európai uniós források felhasználási lehetőségeiről, továbbá a gazdaság fellendülését elősegítő elképzelésekről.

Demján Sándor, a VOSZ elnöke üdvözölte a közszféra átalakítására vonatkozó kormányzati koncepciót. A vállalkozói közösség támogatja a korszerű és szolgáltató állam kialakítását célzó központi kezdeményezést. Arról is beszámoltak, hogy a felek megállapodtak egy közös munkacsoport felállításában is, a jövőbeli eredményes együttműködés elősegítése érdekében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.