Ismeretlen fertőzés miatt kerültek kórházba a menekültek

Ötvenhat menedékkérőt vittek kórházba ismeretlen fertőzés miatt kedden késő este Budapesten, a Nyugati pályaudvarról – tájékoztatta a Migration Aid az MTI-t szerda hajnalban.

A közlemény szerint a civil kezdeményezés pályaudvaron dolgozó önkéntesei hasmenésre panaszkodó, vasúti csatlakozásra váró családokkal találkoztak. A szervezet értesítette a helyzetről a mentőszolgálatot, a helyszínre érkező orvosok pedig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bevonásával egy buszt rendeltek, amely a betegeket és a velük érintkezőket is az Egyesített Szent László és Szent István Kórházba vitte kivizsgálásra.

A kórház a felnőttek és a gyerekek közül is vett fel betegeket a közel hatórás eljárás után, az egészséges embereket pedig a rendőrség visszavitte a pályaudvarhoz, ahol időközben az ÁNTSZ fertőtlenítette az érintett területeket. A szervezet jelezte, hogy a teljes eljárás zökkenőmentesen, békésen zajlott le.

A Migration Aid közleménye szerint a fertőzés pontos eredete ismeretlen, a kórokozót csak a tenyésztés eredménye alapján lehet meghatározni, ami néhány napot igénybe vesz.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.