Iskolakezdésre lebénult Budapest

Számtalan útfelújítás nehezíti a tanévkezdéssel is sújtott fővárosi közlekedést. Több helyen éppen szeptember elsejére időzítették a munkálatok megkezdését - írja a hvg.hu. A BKK pedig nem siet a közúton közlekedők segítségére.
A lap összefoglalója szerint mintegy varázsütésre, az iskolakezdéssel megérkező forgalomnövekedéssel egy időben sok helyen kezdtek dolgozni a munkagépek. Az évről évre ismétlődő helyzetet súlyosbítja, hogy idén ősszel önkormányzati választásokat is tartanak, és az önkormányzatok érdekeltek abban, hogy minél feltűnőbb legyen a felújítások ténye.

Budapesten a legrosszabbul megközelíthető iskola a II. kerületi Budenz úton van. Az iskolához vezető Bognár utcára rávezető útszakaszt (a Kelemen László utcai hidat) az autók elől már korábban lezárták, hétfő reggel 9-től azonban gyalogosan sem lehet átkelni, csak mintegy két utcányi kerülővel. Az állandó dugóiról híres Hűvösvölgyi útról pedig csak lámpa nélküli kereszteződésben lehet bekanyarodni, ha ideje és türelme van az embernek. Hasonlóan kalandos a városba vezető főútvonalra való visszajutás is.

Természetesen nem ez az egyetlen, munkálatokkal terhelt útvonal a városban, ezért a hvg.hu linkelte a felújítások aktuális helyzetét bemutató térképet is a Fővinform oldaláról. És itt jön a meglepetés: a BKK a tanévkezdéssel együtt járó közlekedési káoszt (hiszen a vakáció alatt jócskán megkopik a szülők közlekedési-időzítési rutinja) azzal támogatja, hogy a Fővinform weboldalát elérhetetlenné tette. „Tisztelt Látogató! Honlapunk átalakítás miatt nem elérhető” – fogadja a honlap a látogatókat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.