Iskolák összevonása ellen tüntettek Szombathelyen

A tervezett iskola-összevonás ellen tiltakozva demonstrációt tartottak a helyi Gépipari, Informatikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium diákjai csütörtökön Szombathelyen.

A csaknem ezerfős tömeg a városháza elé vonult, és átadták petíciójukat Heckenast Gusztávnak, az önkormányzat oktatási, ifjúsági és sportosztálya vezetőjének.

A petícióban a diákok felsorolták az iskola eredményeit, és megfogalmazták, hogy szerintük a minimális megtakarítás mellett hatalmas károkat jelentene az intézmények összevonása. Úgy vélik, csökkenne a városban az oktatás színvonala, s kevesebb diák jelentkezne az intézményekbe. A diákok egyelőre nem kaptak választ a petícióra a városvezetéstől.

Török Mihály, a demonstráció szervezője elmondta, hogy a Savaria iskola diákjaival közösen több mint 15 ezer aláírást gyűjtöttek össze az iskolák összevonása ellen.

Marton Zsolt (Fidesz), Szombathely alpolgármestere korábban az MTI-nek azt mondta, hogy a városvezetés támogatja a három műszaki szakközépiskola - a gépipari, a Puskás Tivadar és a Savaria - közös igazgatás alá helyezését.

Az új intézmény elnevezése Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola lenne. Marton Zsolt ígéretet tett arra, hogy az átalakítás után a tagintézmények megtarthatják korábbi arculatukat. Kiemelte, hogy a változás nem járhat együtt az eddigi szakmai és közoktatási munka magas színvonalának romlásával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.