Iskolai reformok: etikai kódex az erkölcstan oktatásához?

Minden iskolában vezessenek be a diákoknak és a pedagógusnak etikai kódexet a hit- és erkölcstanoktatással kapcsolatosan – egyebek mellett ezt javasolja a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete. Kérik azt is, hogy csoportokra bontással biztosítsák a tanulók vallásának megfelelő hit- és erkölcstanoktatást.

A szülői egyesület azt is kezdeményezi, hogy ha az állami fenntartású iskolákban kötelező hit- és erkölcstanoktatás folyik, akkor csoportokra bontással biztosítsák a tanulók vallásának megfelelő hit- és erkölcstanoktatást. Ilyen jellegű csoportbontást kell ott is alkalmazni, ha egy adott településen csak egyházi iskola működik – írták.

Álláspontjuk szerint az erkölcstanoktatás alapvető feltétele a pedagógusok példamutató magatartása.

A Nemzeti alaptanterv az iskolai keretek között folyó hit- és erkölcstanoktatás szervezését, tartalmának meghatározását és felügyeletének ellátását minden nevelési-oktatási intézménytípus esetén az adott egyház és az adott egyház nevében eljáró jogi személy hatáskörébe utalja. Tehát az egyháznak kell biztosítania a tanterveket, a tankönyveket és a képzett hittantanárokat – állapították meg.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerdán este egy rádióműsorban arról beszélt, hogy az erkölcsi nevelésre jobban fel kell készíteni a pedagógusokat. Fontosnak nevezte, hogy alapvető etikai és erkölcsi kérdésekben tájékozottak legyenek a tanárok, tudják, hogy egy-egy életkorban bizonyos erkölcsi kérdésekhez hogyan kell közelíteni. Azt remélik – emelte ki –, hogy az erkölcs- és hittanoktatástól sokkal tudatosabb lesz majd a fiatalság.

Hoffmann Rózsa szerint ugyanakkor az erkölcstan tanítását olyan értelemben nem szabad osztályozni, mint például a történelmet, mert "ez majdnem mérhetetlen". Hangsúlyozta, hogy nagyon óvatosan kell az értékelésnél eljárni, és a szülők, gyermekek világnézeti elkötelezettségét tiszteletben kell tartani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.