Iskola a hárommilliárdos határon

Megkezdődött a tanítás az új budaörsi, 24 tantermes általános iskolában. A beruházás csaknem hárommilliárd forintos költségét az önkormányzat biztosította. Az intézmény minden tantermében van digitális tábla, s ez az ország első olyan iskolája, amelyben elektronikus vezérlőrendszer irányítja a szellőztetést.

A budaörsi Hársfa utcában alig egy év alatt felépült új általános iskola a harmadik évezred tanintézménye. Az épületben 24 tanterem, tucatnyi szaktanterem, köztük több nyelvi és számítástechnikai labor, jól felszerelt könyvtár és olvasóterem is helyet kapott. Az épülethez tartozik egy ötszáz adagos főzőkonyha és étterem, valamint egy öltözőkkel ellátott, két kosárlabda pályát tartalmazó, elválasztható tornaterem is. Emellett lehetőség van gyógytornára, balettoktatásra a tükörteremben és a nehezebben haladó diákok számára rendelkezésre áll egy fejlesztő terem is.

Minden tanteremben alapfelszereltség az interaktív tábla, a projektor, egy tanári és három diákszámítógép, internethozzáféréssel. Az oktatás zavartalanságát az országban egyedülálló módon programozható szellőztetőrendszer és automata árnyékolók is segítik; a szellőztetést vezérlő elektronika folyamatosan méri a tantermekben a széndioxid mennyiségét és az alapján automatikusan nyitja vagy bezárja az ablakokat. Az épület nyári hűtését zöldtető szolgálja.
Kívül futópályát, kézilabdapályát és a nagy diáklétszámnak megfelelő játszó- és szabadidős tevékenységekre alkalmas területeket is kialakítottak

Az átadás alkalmából Wittinghoff Tamás polgármester elmondta, az első tanítási napon 670 diák vehette birtokba az új tanodát. Dölles Erzsébet, a 271 éves 1. számú Általános Iskola igazgatója hangsúlyozta, ezzel a város a legősibb iskolája a legmodernebb környezetbe költözhetett. Eddig az alsó és a felső tagozat egymástól távol, külön épületben működött, de azokban még annyi hely sem volt, hogy a fél iskola elférjen egy ünnepségen. Az átköltözés a téli szünetben történt.

A Hársfa utcában, az önkormányzati tulajdonú, csaknem 11 ezer négyzetméternyi nagyságú telken - a közbeszerzési eljárás 2008 végi lezárulása után - kezdődött a kivitelezés l. A négyszintes iskolaépület beépített alapterülete csaknem négyezer négyzetméter. Az épület különlegessége, hogy 1051 darab kavicscölöp alapon áll, mivel a telek ingoványos és feltöltött. A cölöpöket 3-7 méteres mélységben fúrták le.

A tantermek (előadók, tanári szobák és irodák) keletre és nyugatra tájolt sávja flexibilisen átosztható, a nagymélységű sáv a folyosók felől másodlagos bevilágítással rendelkezik. Az épület egyszerű szerkesztésű alaprajz szerint, egyszerű természetes anyagok felhasználásával készült: fehér vakolatot, fafelületeket, sok üveget, tartós anyagokat használtak a kivitelezés során. A belső felületeket strapabíró színes falemezek borítják, és a vizes blokkok minőségi kialakítása is kiemelt figyelmet kapott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.