Munkaidőben irtják az alkotmányt és a köztársaságot a minisztériumban

Mintegy 270 törvény módosítására készül az igazságügyi tárca, mégpedig egyetlen csomagban. Erre eddig nemigen volt példa, igaz, a jogalkotási boom oka is rendkívüli: jövőre Magyarország hivatalos elnevezésében a köztársaság fordulat már nem szerepel, az alkotmányt pedig alaptörvénynek hívjuk.

A jelenlegi kormány alaposan felforgatta a korábbi struktúrát: átszervezett, összevont – és lehetőség szerint mindent át is nevezett. Valószínűleg soha nem volt annyi „nemzeti” intézményünk – a nemzeti adóhivataltól a nemzeti médiahatóságig, sőt a nemzeti jogszabálytárig –, mint mostanában. De lett nekünk nemzeti együttműködési nyilatkozatunk, meg rendszerünk is.

A szómágia része, hogy nálunk mostanában nincs sem megszorítás, sem reform. De nincsenek leszakadó rétegek, hátrányos helyzetű emberek sem, hiszen az egykulcsos jövedelemadóval – és persze az áfa és egyes járulékok emelésével, valamint az adójóváírás eltörlésével – mindenki jól jár. Ha mégsem így lenne, segít a nyugdíj-, otthon- és országvédelmi program.

A szimbolikus politizálás újabb eleme, hogy hazánkat jövőre Magyar Köztársaság helyett egyszerűen csak Magyarországnak hívják, amelynek nem alkotmánya, hanem alaptörvénye van.

Korábban az intézmények tábláit, fejléces levélpapírjait, bélyegzőit, a munkatársak névjegyeit kellett a szemétbe dobni, ami valószínűleg sok tízmilliós vagy még nagyobb kiadást jelentett. Most pedig a köztársaságot és az alkotmányt kell mindenhonnan „kiirtani”.

Talán még az illetékesek sem tudják, mennyibe kerül, de ez sem lesz ingyen. A Magyar Köztársaság feliratot ugyanis valamennyi intézmény táblájáról, a hivatalos iratokról, a pecsétekről el kell tüntetni.

A jogszabályokat szerencsére viszonylag olcsóbb átírni. Elég hozzá néhány szorgalmas hivatalnok – bizonyára nem kaphattak volna ennél hasznosabb feladatot –, és az elektronikus jogtárak jövő januárra már az aktuális állapotot tükrözhetik. Vagyis: törvényeink maradéktalanul köztársaság- és alkotmánymentesek lesznek.

Egyébként a kívülálló nem is gondolná, mekkora feladatról van szó, bár a számítástechnika megkönnyíti a dolgot: elég beütni a CD-jogtár keresőjébe a „köztársaság” vagy az „alkotmány” szavakat, és ezerszám jönnek elő a találatok. A száműzendő fordulatokat viszont mégiscsak egyenként kell kiirtani mintegy 270 törvényből. És egyszer majd az alacsonyabb szintű jogszabályokra is sort kell keríteni, ami már több ezres tétel lehet.

Egyes törvényekben – ilyen például a honvédelmi törvény – tömegesen találni utalást a köztársaságra, míg például a családjogi törvény alig ad munkát. Abban mindössze egyszer szerepel a Magyar Köztársaság alkotmánya, s annak a helyébe elég beírni, hogy az alaptörvény.

„A Magyar Köztársaság Alkotmánya mindenki számára biztosítja a jogot a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához” – olvasható a foglalkoztatás elősegítéséről szóló törvényben. Jövőre ez majd így lesz: „A munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog”. Minek is az alaptörvényre utalni?

Érdekes, de a kodifikátoroknak az „alkotmányos rend” fordulat sem tetszik.  Például a nemzetbiztonsági törvényben szerepel ez több alkalommal, s mindahányszor a „törvényes rendre” cserélik fel.

A módosítások zöme egyébként nagyjából ilyen súlyú, de néhol az apparátus nyelvi finomságok iránt is mutatott némi érzékenységet. Több kogszabályból is eltüntették az „illetőleg” szót, s „illetve”, esetleg „vagy” lesz helyette.

Van azonban a csomagban néhány kakukktojás. Ilyen többek között a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárást szabályozó törvény, amelyet alaposan átírnak. Ugyanilyen sorsra jutott a kormány tagjainak jogállásáról rendelkező törvény, s az éppen hogy életbe lépett új egyházi törvény is, amit számos helyen pontosítanak. Ha már elsőre nem sikerült elég jól.

Az Alaptörvény asztala a belvárosi polgármesteri hivatalban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.