Irodát nyit Monok az uzsora áldozatainak

Az uzsora áldozatainak segítséget nyújtó irodát hoztak létre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon - közölte a település független polgármestere csütörtökön az MTI-vel.

Szepessy Zsolt elmondta: a kiszolgáltatott és bajba jutott emberek hatékonyabb védelme érdekében az önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá az Európai SORS-TÁRSAK Közhasznú Egyesülettel. Ennek szellemében a helyi polgármesteri hivatal épületén belül - az egyesülettel közösen - az uzsora áldozatainak segítséget nyújtó irodát hoztak létre. Az irodához forduló áldozatoknak jogi, emberi és lehetőségeikhez képest anyagi segítséget próbálnak nyújtani a hatóságokkal szorosan együttműködve.

Mint mondta, Monok polgármestereként mélységesen elítéli, és felháborítónak tartja, hogy "uzsorás bűnöző elemek gátlástalanul, nyereségvágyból, az emberek legnagyobb értékétől, az otthonuktól képesek megfosztani becsületes és ártatlan embereket". Véleménye szerint az uzsora és a lakásmaffia egy tőről fakadó és egymással szorosan összefonódó bűncselekmény típusok, amelyekkel szemben külön-külön és egyszerre is védekezni kell. A mai jogrend azonban nem minden esetben tudja garantálni a bűnözők csapdájában került védtelen emberek biztonságát. Hozzátette: a jogvédő irodában várják mindazok jelentkezését, akik uzsorás bűnözők áldozatává váltak és emiatt elveszítették otthonukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.