Ipkovich György az országos politikában folytatná

Ipkovich György volt szombathelyi polgármester, országgyűlési képviselő nem akar tovább a város közgyűlésében szerepet vállalni.

Olyan baloldali  szocialista pártban szeretnék dolgozni, mely nyíltan vállalja a bérből és fizetésből élők képviseletét, szolidáris a vagyonnal nem rendelkezőkkel, s tagjai távol tartják magukat mindenféle korrupciótól - fogalmazott tudósítónknak Ipkovich György, az MSZP országgyűlési képviselője, miután bejelentette: lemond a szombathelyi közgyűlésben listán szerzett mandátumáról, s az országos politikában szeretné folytatni a tevékenységét.

Ipkovich nyolc éven át irányította a vasi megyeszékhely közgyűlésének a munkáját, vasárnap azonban alulmaradt fideszes vetélytársával szemben a polgármesterségért folytatott politikai küzdelemben. - Az MSZP mostani állapotának terhével a vállamon is sikerült negyven százalékot szereznem magamnak és a szocialista pártnak - értékelte eredményét.

Nem gondolkodom pártszakadásban, de platformokban sem - mondta Ipkovich, majd hozzátette: az országnak egy olyan MSZP-re van szüksége, mely tisztázza ideológiai alapértékeit, s megszabadul azoktól, akik korrupcióba keveredtek, vagy képtelenek betartani a közösen kialakított pártfegyelmet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.