Ingyen esküdött Habony a Szépművészetiben

Egy szerdai rádióműsorban ismerte el Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, hogy ingyen bocsátották Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó rendelkezésére a Szépművészeti Múzeumot, ahol a rendkívül befolyásos férfi a lakodalmát tartotta.

Az impozáns helyszínen tartott költségtakarékos lakodalomról Fiala János rádióműsorában, a KeljFelJancsi!-ban hangzott el ma beszélgetés. A rádióműsorról beszámoló Index azt írta: Baán szerint a Szépművészetit azért adták át ingyen helyszínül Habonynak, mert a múzeumnak hosszú távon érdeke, hogy jóban legyen fontos emberekkel, akiknek a segítségével az intézmény előrébb juthat.

A múzeumigazgató elmondása szerint a Szépművészeti sem fizetett Habonynak azért, hogy ott tartsa meg a lagziját, vagyis az az adófizetőknek sem került pénzébe. A több szempontból sem szokásos esküvőn egyébként maga Baán László volt a vőlegény tanúja, mint azt meg nemrég a 444.hu kiderítette.

A Habony-lakodalom érdekes részleteire nem sokkal a szokatlan festménykölcsönzési ügy kipattanása után derült fény (mint ismert, az értékes műalkotások hónapokig voltak egy Habonyhoz köthető cég által bérelt magánlakásban).

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.