Influenza elleni kampány indult a vonatokon és a buszokon

Országos népegészségügyi kampány indult az influenzás megbetegedések terjedésének megelőzése érdekében, amelyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) mellett több közlekedési vállalat is részt vesz.

A védőoltás, az alapos kézmosás és a megfelelő fertőtlenítés fontosságát hirdető kampány indulását kedden, a Volánbusz népligeti állomásán jelentették be.

Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője elmondta, hogy Európa-szerte, s azon belül a közép-európai térségben is egyre nagyobb az influenzaszerű megbetegedések aránya. Az Országos Epidemiológiai Központ legutóbbi jelentése szerint a betegek száma Magyarországon még nem érte el az országos járványküszöböt, de hamarosan nálunk is járvány lesz.

Kiemelte: az influenzás megbetegedés megelőzésének leghatékonyabb módszere a védőoltás. Mint mondta, a védőoltás a kockázati csoportokba tartozók - a krónikus betegek, a 65 évnél idősebbek, a 6 hónap és 2 év közötti életkorú gyermekek, valamint a terhesek - számára kiemelten fontos, nekik ebben a szezonban is 1,3 millió térítésmentes vakcinát biztosítanak.

Fontos továbbá az alapos kézmosás, s az hogy mindenki figyeljen oda a környezetében lévőkre is. Ugyanis, mint megjegyezte, zárt térben - például a tömegközlekedési eszközökön - sokkal könnyebben terjed a vírus.

A népegészségügyi kampányhoz három közlekedési vállalat - a Volánbusz Zrt., a MÁV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. - is csatlakozott. A társaságok elsősorban plakátok kihelyezésével hívják fel a figyelmet a védőoltás, a kézmosás és a fertőtlenítés fontosságára.

Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy társaságuk ezen felül a buszok fertőtlenítését ebben az időszakban kiemelt feladatnak tekintik.

Kriss Béla, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója közlése szerint naponta átlagosan 2700 vonat közlekedik az országban, s az azokon dolgozók, illetve utazók egészségének védelme érdekében a szerelvények, valamint a pályaudvarok tisztítása számukra is kiemelt fontosságú.

Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatok, környezetvédelmi és munkabiztonsági igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az utasmosdókban fertőtlenítőszereket helyeztek el, s a reptéren 24 órás egészségügyi szolgálat működik, amely folyamatos kapcsolatban áll a járványügyi hatóságokkal is. Ezen felül a Budapest Airport dolgozói számára térítésmentesen biztosítja az influenza elleni védőoltást - tette hozzá.

Az ÁNTSZ legfontosabb célja, hogy minél többen oltassák be magukat, különösen a kockázati csoportokba tartozók - emelte ki Berencsi György, az ÁNTSZ virológus professzora. Hozzátette továbbá, hogy megelőzésképpen nem ajánlott gyógyszert szedni, aki pedig már lázas, maradjon otthon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.