Inflációkövető béremelést kérnek a szakszervezetek

A tavalyi bértárgyalásokon nem született országos bérajánlás, ez pedig több mint húsz éve nem fordult elő, és sok munkahelyen hátrányosan érinti a dolgozókat – vélik a szakszervezetek.

Legalább a várt infláció mértékével megegyező, vagyis 5,2 százalékos béremelést javasol erre az évre a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) - mondta a két szakszervezeti szövetség elnöke egy hétfői sajtótájékoztatón.

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke kiemelte: a tavalyi bértárgyalásokon nem született országos bérajánlás, ez pedig több mint húsz éve nem fordult elő, és sok munkahelyen hátrányosan érinti a dolgozókat. A szakszervezetek is tudják, hogy nincsenek könnyű helyzetben a vállalkozások, a gazdaság nem indult még be, de úgy vélik, a munkáltatóknak van mozgástere az emelésre.

Kérdésünkre az MSZOSZ az elnöke elmondta: a bérajánlás korábban sem volt kötelező, de a versenyszférában azt mindig figyelembe vették. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a minimálbéren vagy az ahhoz közeli fizetésért foglalkoztatottak között gyakorlatilag nincs különbség. Ezért szerinte semmi nem indokolja, hogy csak a tételes minimálbért emeljék, és az, aki ennél néhány ezer forinttal többet keres, kimaradjon.

A két érdekképviselet keddtől üzemelteti a bérvonalát: a (06) 40 982 012-es telefonszámon minden olyan munkavállaló tanácsot, segítséget kérhet, aki nem érzékel mintegy ötszázalékos béremelkedést az idén - jelentette be Székely Tamás, az Autonómok elnöke.

Ezt ezért is fontosnak tartják, mert a munkajövedelmek reálértéke 4,5 százalékkal csökkent, ami az MSZOSZ szerint nagyobb, mint a 2008 utáni első válságévet követő veszteség. A konföderáció a bértárgyalásokhoz ezért útmutatót bocsátott ki.

A két érdekszövetség érintett leginkább a versenyszférában, és a legkisebb bérek növekedése nem hozza magával automatikusan a többi bér emelését – hangsúlyozta Székely. Hozzáfűzte: nemcsak a bérek, hanem a béren kívüli juttatások is változtak, ez pedig további nettó keresetcsökkenéshez vezethet.

Az elnök kifejtette, hogy a kiszámíthatatlan gazdasági környezetben a munkáltatók "a válságra hivatkozva" megpróbálják azokat a működési költségeiket csökkenteni, amely a gazdasági intézkedések következtében rájuk hárul. Székely Tamás szerint a tízszázalékos rezsicsökkentésből adódó, vállalkozásokra átterhelt energiaköltségeknek a bértárgyalásokon is lesz hatása, és a rezsicsökkentés leépítéseket hozhat a cégeknél.

Az ASZSZ eddigi tapasztalatai szerint szükség van az országos bérajánlásra, és bár kérték a különböző egyeztető fórumokon, hogy legyen 2013-ra is, ezt nem vették figyelembe.

Sáling József, az MSZOSZ bérpolitikai ügyvivője az eddigi bértárgyalások tapasztalatai alapján kiemelte: a cégek úgy gondolkoznak, hogy a minimálbéreseknek és a kisbérűeknek jogos az az igénye, hogy legalább az inflációvak megegyező mértékű emelést kapjanak, a többi dolgozóra ugyanakkor ez nem vonatkozik. A kereskedelemben például vannak olyan cégek, ahol - bár senki nem kap szakmunkás minimálbért - 120 ezer forint alatt keresnek a munkavállalók. Ez a cég "szemrebbenés nélkül" azt mondja, hogy ezen munkavállalók nem kapnak béremelést 2013-ra, holott az inflációkövető emelés jogos igény lenne - emelte ki a szakértő.

Pataky Péter kifejtette: 2010 és 2013 között a minimálbér és a garantált bérminimum bruttója dinamikusan emelkedett, a bérek nettó értéke - elsősorban az adórendszer folyamatos változása miatt – viszont alig nőtt. Míg 2010-ben a bruttó 73.500 forintos minimálbér nettója 60.236 forint volt, a 2013-as, bruttó 98.000 forintos minimálbér nettója 64.190 forint.

A szakszervezetek a bérajánlással azt szeretnék elérni, hogy a munkavállalók kereseti viszonyai ne romoljanak 2013-ban is, mivel például egy 5,6 százalékos nettó átlagkereset-növekedés is csak 0,4 százalékos reálbér-emelkedést jelent - mondta az elnök.

Pataky Péter szerint a munkahelyek megtartásába beletartozik az is, hogy tisztes megélhetést biztosító bérek legyenek. Úgy vélekedett, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv kapcsán igénybe vehető kedvezményeknek, illetve az idén is - bár kisebb mértékben - rendelkezésre álló bérkompenzációnak köszönhetően a cégeknek van mozgástere az emelésben.

A helyi bértárgyalási esélyekről az elnök azt mondta: a magánszférában jobbak a kilátások a megállapodásra, mint ott, ahol az állam a munkáltató, mivel a közszférában befagyasztották a béreket.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.