Indul a választási Ki mit tud?

Vetélkedőt hirdettek középiskolások számára, melynek célja, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az uniós demokratikus jogintézmények, kiemelten a választások jelentőségét. A legjobbak strasbourgi és brüsszeli utazást nyerhetnek.
Szerdán hirdette meg a Túl az első X-en – Tehetsz a jövődért, válassz! elnevezésű középiskolai vetélkedőt a Nemzeti Választási Iroda, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Civitas Egyesület. A versenyre a 14-18 éves korosztályhoz tartozó diákok négyfős csapatokkal nevezhetnek. A vetélkedőről szóló felhívást minden középiskolába eljuttatják, ugyanakkor a Facebookon is kampányt indítanak.

A verseny célja, hogy a fiatalok megértsék a hazai és az európai uniós demokratikus jogintézmények, kiemelten a választások jelentőségét, és így – jövőbeni első választóként – tudatos magyar és európai polgárrá váljanak.

A vetélkedő során a diákoknak nemcsak lexikális tudásukról kell számot adniuk, hanem kreatív feladatokat is meg kell oldaniuk. Vagyis: meg kell szólítaniuk saját korosztályukat, hogy meggyőzzék diáktársaikat, miért fontos szavazni, és hogyan tudják voksukkal befolyásolni szűkebb és tágabb környezetük jövőjét.

A három intézmény nem először szólítja meg a középiskolás korosztályt. A Nemzeti Választási Iroda a 2014-es országgyűlési választásokat megelőzően indította el az első választóknak szóló tematikus Facebook-oldalát, ahol a 18-22 évesek megtalálhatták a választásokkal kapcsolatos praktikus információkat, és részt vehettek kvízjátékban is. A hasznos választási tudnivalók több mint kilencvenezer fiatalhoz jutottak el.

Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája minden évben – Magyarországon 2004 óta – megszervezi az Euroscola-programot, amelynek keretében évente 360 magyar középiskolás diák látogathat el az Európai Parlamentbe, hogy a testület munkájával ismerkedjen.

A Civitas Egyesület 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy elősegítse az állampolgári ismeretek és készségek oktatásának széles körű elterjesztését. Az elmúlt évtizedekben több vetélkedőt szerveztek a középiskolások számára.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.