Indul a Nők 40+ program

A kormány jövőre indítja el a Nők 40+ programot, amellyel elősegíti az álláskeresőként nyilvántartott és döntően koruk miatt elhelyezkedési esélyekkel nem bíró nők foglalkoztatását, ezzel együtt a nyugdíjba vonulásukhoz szükséges hiányzó jogosultsági idő megszerzését - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

A programban azok a legalább 1 hónapja álláskeresőként nyilvántartott nők vehetnek majd részt, akik 60. életévüket betöltötték, esetükben a jogosultsági idejüket nem veszik figyelembe. Beléphetnek továbbá az 55. életévüket betöltöttek is, nekik azonban rendelkezniük kell legalább 37 év jogosultsági idővel - tették hozzá.

Azoknak a munkaadóknak, akik vállalják, hogy a program keretében foglalkoztatják a célcsoportba tartozó nőket, a munkabér és a ténylegesen kifizetett szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 százalékát téríti meg az állam - írták. A támogatás összegének megítélésénél havi munkabérként legfeljebb a 2015. évi garantált bérminimum 120 százaléka, legfeljebb 146 400 forint vehető figyelembe.

A program keretében főszabály szerint a teljes munkaidős, napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, de lehetőség van részmunkaidős (napi 4-6 órás) munkavégzés támogatására is - közölték. A támogatás időtartama egyénenként legfeljebb 8 hónap lehet, ugyanakkor nem lehet több mint a 40 éves munkaviszony megszerzéséhez hiányzó hónapok száma. A munkáltatónak a támogatás időtartamának felével megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséget kell vállalnia. A munkaerőpiaci program, amelynek összköltsége 1 milliárd forint, 2016. január 1-jétől 2016. április 30-ig tart, a szükséges forrásokat a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 2016. évi kerete biztosítja.

A rendelkezésre álló forrás optimális felhasználásával mintegy 1000-1300, 55. életévét betöltött álláskereső nő tartós foglalkoztatása válik lehetőéve. Az NGM célja, hogy a támogatásba bevontak többsége megszerezze az öregségi nyugdíj megállapításához szükséges jogosultsági időt. A programot a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálásával a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok valósítják meg.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.