II. kerület: Lévai tárgyalna, az LMP jelöltje nem lép vissza

A II. kerületi időközi országgyűlési képviselő-választás eredménye azt jelzi, hogy másfél év után is bíznak az emberek a kormányban, és támogatják munkáját – mondta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje vasárnap este.

Láng Zsolt, aki egyben a II. kerület polgármestere is, köszönetet mondott a voksokért, és jelezte: csaknem az az eredmény született az időközi választáson, mint 2010 tavaszán. A politikus kiemelkedően magasnak nevezte a 39 százalékos részvételt, bár, mint mondta, titkon bízott az érvényességben.

A polgármester azt mondta, hogy "nagyon tudatos szavazók vannak a II. kerületben, akik szeretnének beleszólni a közügyekbe és a politikába", álláspontja szerint ezt igazolják a számok is.

Láng Zsolt úgy vélekedett: az emberek látják a nehéz helyzetet, és azt is, hogy nagyon nehéz örökséget kaptak a szocialistáktól, "plusz egy teljes pénzügyi és gazdasági válság közepén vagyunk, és számtalan kérdés van, ami bizonytalanságban tarthat bennünket, de a kormány dolgozik, mindent megtesz annak érdekében, hogy kiutat mutasson". Hangsúlyozta: azt érzi, hogy ehhez a munkához megvan a támogatottság.

A kormánypárti jelölt a szavazatok 52,61 százalékát szerezte meg a helyi választási iroda adatai alapján. Lévai Katalin (MSZP) 24,18 százalékot kapott, Karácsony Gergely (LMP) 15,55 százalékot, Bodor Zoltán (Jobbik) 6,53 százalékot, míg Kovácsics Ádám (Jólét és Szabadság Demokrata Közösség) 1,13 százalékot kapott. 

Lévai tárgyalna, de az LMP jelöltje nem lép vissza 

Lévai Katalin, az MSZP jelöltje szerint a választás az első fordulóval még nem ért véget a II. kerületben, a második fordulóban szélesebb összefogással komolyabb eredményt is el lehet érni. 

A képviselőjelölt az MTI-nek a II. kerületi időközi országgyűlési képviselő-választás eredményének ismeretében úgy reagált, hogy a második fordulónak mindenképpen van tétje, és nagyon tisztes eredménynek tartja második helyezését. Azt reméli, hogy Karácsony Gergely, az LMP jelöltje betartja a nyilvánosan tett ígéretét, és visszalép a javára. 

Hozzátette: az első fordulóban 40 százalékot értek el ketten az LMP-vel, és a nyertes Láng Zsolthoz (Fidesz-KDNP) képest ez csak 10 százalékos lemaradás, amit szélesebb összefogással, és erős kampánnyal be lehet hozni. Elmondása szerint napokon belül elkezdik a megbeszéléseket az LMP-vel. 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Ám Karácsony Gergely közölte: a következő fordulóban is elindul. Az LMP jelöltje vasárnap az MTI-nek azt mondta, sajnálja a viszonylag alacsony részvételt, arra viszont büszke, hogy pártja ebben a választókerületben javítani tudott a másfél évvel korábbi eredményén. 

A politikus hangsúlyozta, a részvételi arány az időközi választásokhoz képest viszonylag jónak mondható, annak ellenére, hogy körülbelül feleannyian járultak az urnák elé, mint a tavaly tavaszi parlamenti választásokon.

Kiemelte, hogy az LMP a magasabb részvételben lett volna érdekelt, de mint mondta, egy viszonylag új pártként, amelynek a tábora kevésbé "harcedzett", nehezebben tudták mozgósítani választóikat. Arra azonban büszke, hogy körülbelül három százalékkal többen voksoltak rájuk, mint másfél évvel korábban. Hozzátette, az is büszkeséggel tölti el, hogy tisztességes eszközökkel érték el ezt az eredményt. 

A jelölt az MTI kérdésre azt felelte, hogy a második fordulóban is elindul. Hangsúlyozta, korábban azt ígérte, akkor lép vissza az MSZP javára, ha reális esély van a Fidesz-KDNP színeiben induló Láng Zsolt megszorítására. Szavai szerint a kormánypárti jelölt előnye viszont olyan nagy, hogy erre nem lát lehetőséget. Hozzátette, nem az ő feladata a rivális ellenzéki párt "rehabilitálása", ezt a választóknak kell megtenni. 

Negyedik lett a Jobbik jelöltje 

Az apátiát és a politikától való elfordulást tükrözi a főváros II. kerületében tartott - az alacsony részvétel miatt érvénytelen - időközi országgyűlési képviselő-választás - mondta Bodor Zoltán, a Jobbik jelöltje vasárnap este az MTI-nek.

Elmondta: negyedikként végzett a választáson, a még nem pontos végeredmény szerint mintegy hatszázhetvenen voksoltak rá. Mint hozzátette: indul a második fordulóban és nem támogat senkit a többi jelölt közül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.