Így segítettek a bedőlt adósokon

Év eleje óta működik a Nemzeti Eszközkezelő, de még egyetlen szerződést sem kötöttek – írja a Blikk.

A bedőlt adósok megmentésére létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. már négy és fél hónapja működik, de még egyetlen, jelzálogadóssal kötött bérleti szerződésről sem tudtak beszámolni – írja a Blikk.

"A bankok által felajánlott ingatlanok száma folyamatosan nő. A megvételre felajánlott ingatlanok elhelyezkedésére, értékére vonatkozó adatokat egy későbbi időszakban értékeljük" – mondta a lapnak Ternyák Edit szóvivő az eszközkezelő által megvett lakásokról, illetve az adósokkal kötött bérleti szerződésekről. 

Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke pedig azt nyilatkozta: bár hosszú az átfutási idő, az első szerződéseket lassan meg kellene már kötni. Szerinte idén, a két téli kilakoltatási moratórium között, 8-10 ezer család vesztheti el otthonát. Igaz, aki bekerül az eszközkezelő programjába, annak nem árverezhetik el a lakását, mert a végrehajtási eljárást felfüggesztik.

A Nemzeti Eszközkezelővel kedden a parlament is foglalkozik majd. A gazdasági tárca előterjesztése egyszerűsítené a jelzálogadósok számára a programban való részvételt. Jelenleg ugyanis a bankján keresztül kérheti az eszközkezelőtől, hogy vegye meg a lakását, amelyet kedvező áron bérelhet tovább, a módosítás révén pedig nem kell a pénzintézet lépéseire várnia az ügyfélnek. Idén a tervek szerint 8 ezer lakást vásárol az eszközkezelő, amelyre 3 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben. A bajbajutottak számára nagy segítség lehetne, mivel a legmagasabb bérleti díj sem érheti el a 19 ezer forintot. Az éves lakbért ugyanis az ingatlan jelzálog-szerződéskori értékének másfél százalékában állapították meg, a programban pedig legfeljebb 15 millió forintos ingatlannal lehet részt venni. Jelenleg csak két eltartott gyerekkel rendelkező családdal köthet szerződést az eszközkezelő, de egy parlament elé terjesztett módosító indítvány lehetővé tenné az egy gyerekkel rendelkezők számára is, hogy visszabéreljék a lakásukat az államtól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.