Így vergődik a kihűlt házasságában egy középosztálybeli nő Forrás: Number 9 Films / Film 4 / Killer Films

Megmondom utólag: rossz a film. Vontatott és unalmas, és a néző végig azon töri a fejét, mekkora kaland lett volna ebből, ha időben leforgatják. Mondjuk 1960-ban. Csak kicsit kellett volna viszatekinteni az ötvenes évekre, és meglett volna a két megfelelő színésznő: Audrey Hepburn és Grace Kelly. A barna ártatlan és a szőke megközelíthetetlen, amint kiderül róluk, hogy se nem ártatlanok, se nem megközelíthetetlenek. Elképesztő botrány lehetett volna, sehol nem játszhatták volna. Ennek megfelelően le sem forgathatták volna, a csapda bezárult. Amikor ilyen filmet érdemes forgatni, akkor még lehetetlen. Ha már lehet, akkor köszönjük, de semmi értelme. Túl késő.

Túl késő. Pedig Rooney Mara elképesztően jól mutat Audrey-frizurával és -szemöldökkel, a szemét nem színezték át, de akkor is úgy nézi vele a kolléganőt, hogy bárcsak minket, nézőket bámulna így. Cate Blanchett meg persze királynő, ennek megfelelő lassúsággal és választékos kiejtéssel beszél, búgatja a hangját, viseli a nercét, igazán lenyűgöző.

Kár, hogy más sincs, mint ez a lenyűgözés, rendezői és ­operatőri vonalon egyaránt. Élnek az ötvenes évek, nem a miénk, hanem az övék, a króm lökhárítós autók, az áruházi játékosztályok, kisvasutak és bepisilős babák, szobabelsők és New York külsők. Elképesztő munka mindenben, ruhákban, bútorokban, látszik, hogy végignéztek ötven filmet és ezer fényképet a hitelesség kedvéért. Sikerült megteremteni a régi világot, csak ahhoz már elég nehéz ma a moziban alkalmazkodni. Így a néző egyre azon agyal, hogy rendben van, ezt a filmet nem forgatták le anyáink és apáink, nyilván nem volt rá mód. De vajon mi lehet az, amit most nem forgatnak le?

Forgalmazza a Vertigo Média Kft.