Így emlékszünk április 6-i szavazatunkra

A választások után egy-két héttel az emberek a valóságosnál nagyobb arányban emlékeznek arra, hogy részt vettek a választásokon - állapította meg a Tárki a parlamenti választások utáni kutatásában.
A választott pártok esetében a Fidesz-KDNP-re a választásokon és a kutatás úgynevezett visszatekintő kérdésére kapott válaszok alapján is a rájuk szavazók aránya lényegében megegyezik, az ellenzéki pártok szavazótábora azonban egy-két héttel a választások utáni kutatásban alacsonyabb, mint az április 6-i listás eredményeik. Ugyanakkor a szavazáson - emlékeik szerint - részt vevők 27 százaléka nem árulja el, melyik pártra szavazott.

A Tárki rendszeres havi közvélemény-kutatása ebben a hónapban a választásokat követő 4-10 napban zajlott, így most nem a szokásos pártpreferencia-kérdéseket vizsgálták, amelyek arra kérdeznek rá, hogy kire szavazna a kérdezett, "ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások". A választásokat követő napokban jóval érdekesebbeknek tartották a visszaemlékezéseket a szavazáson való részvételről és a választott pártról, illetve arról, hogy a választók mennyivel a szavazás előtt döntik el, kire voksolnak.

Az április 6-i választásokon a részvételi arány 62 százalék volt, ehhez képest pár nappal ezután a kutatásban adott válaszuk alapján nagyobb arányban, 73 százaléknyian emlékeznek úgy, hogy elmentek szavazni. A megkérdezettek a teljes népesség körében 31 százaléknyian a Fidesz-KDNP-re, 11 százaléknyian a baloldali listára, 8 százaléknyian a Jobbikra, 2 százaléknyian pedig az LMP-re szavaztak emlékeik szerint.

A Tárki közleménye szerint ha a nem szavazókat figyelmen kívül hagyjuk, azaz csak a választásokon részt vevőkre vonatkoztatjuk az eredményeket, akkor a kormánypártokra szavazók aránya 43 százalék, ami lényegében megegyezik a Fidesz-KDNP listás eredményével, azaz a visszaemlékezések ebben a körben "valóságos" képet mutatnak.

Nem így a többi párt esetében, hiszen a választás listás eredményeitől elmaradnak az ellenzéki pártokra leadott szavazatok a visszaemlékezések alapján: a választásokon részt vevők 15 százaléka állítja, hogy a baloldali listára szavazott, 11 százalékuk a Jobbikra és 3 százalékuk az LMP-re, amely mindegyik párt, illetve lista esetében alacsonyabb az április 6-i eredményeknél.

Ennek magyarázata az a 27 százaléknyi válaszmegtagadó lehet, akik az ellenzéki pártokra szavazók közül kerülhetnek ki; ők tehát részt vettek a választáson, de utólag nem árulják el, melyik listára szavaztak - mutatott rá a Tárki.

A közvélemény-kutató szerint, ha az eredményeket a válaszmegtagadók kizárásával csak a valamilyen pártot választók körére szűkítjük, akkor a Fidesz-KDNP 60 százalékot, a baloldali lista 21 százalékot, a Jobbik 15 százalékot, az LMP pedig 4 százalékot kapott a választók emléke alapján. Ennek alapján tehát minden párt eredménye kisebb-nagyobb mértékben eltér attól, ami április 6-án a választáson született.

A Tárki közleménye felidézi: ez a torzítás annyiban nem meglepő, hogy hasonló mértékű eltérést tapasztaltak a 2010-es választások után is, amikor a mostanihoz hasonlóan pár nappal a szavazás után visszaemlékezésre építő kutatást készítettek, és azt összevetették a választás listás eredményeivel. Mindkét esetben utólag nagyobb a győztesek, azaz a Fidesz-KDNP támogatottsága a hivatalos választási eredményekhez képest, míg az ellenzékbe került pártokra a választók emlékei szerint a valóságosnál kisebb arányban estek szavazatok.

A kutatásból az is kiderült, hogy a szavazáson részt vevők közel fele nem ad hoc döntés alapján választott, hanem állítása szerint korábban is az adott pártnak volt a szimpatizánsa, de további bő egyharmadnyian is több mint egy hónappal a választások előtt már meghozták a döntésüket a 2014-es választások előtt.

A Tárki szerint a stabil szavazók aránya nőtt 2010-hez képest, amikor 37 százaléknyian válaszolták a választások utáni kutatás során, hogy mindig is az adott pártra szavaztak, míg 43 százaléknyian legalább egy hónappal a választások előtt már meghozták döntésüket, azaz 2010-ben nagyobb volt a kampány szerepe, hiszen többen döntöttek a választásokat megelőző egy hónapon belül, mint most - írták.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.