Így dübörög a kampány Csepelen

Közpénzből kampányolt a csepeli fideszes polgármester-jelölt - állítja a helyi MSZP-alelnök, aki viszont közpénzből fizette magánügyvédeit.

Minden alapot és mindenféle bizonyítékot nélkülözőnek nevezte a csepeli szocialisták azon állításait a Fidesz-MPSZ helyi szervezete, melyek szerint a kormánypárt polgármester-jelöltje közpénzből fizette volna ki a szórólapját - írta az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében Ábel Attila, a Fidesz csepeli elnöke.

Az MSZP csepeli szervezete kedden juttatott el egy közleményt az MTI-hez, amelyben azt állt, hogy álláspontjuk szerint a Fidesz alpolgármestere és polgármesterjelöltje az önkormányzat pénzéből kezdte meg kampányát, ezért az ellenzéki párt hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz Borbély Lénárd és az önkormányzat fideszes vezetői ellen. Azt írják, hogy harmincötezer kerületi család kapott olyan üdvözlőlapot, amelynek elején az önkormányzat címere, a végén pedig a Fidesz logója látható.

A Fidesz szerdai közleményében viszont azzal érvel, hogy a szocialisták közleményét Szenteczky János csepeli pártelnök és budapesti MSZP-alelnök adta ki, aki ellen három bűncselekmény: kettő hűtlen kezelés és egy rágalmazás miatt folyik jelenleg bírósági eljárás. Hozzáteszik, hogy emellett két jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy "közpénzből fizette magánügyvédeit, a csepeli lakásmutyi során végzett tevékenysége miatt pedig négy vádemelést indítványozott az ügyészség". A politikus ellen jelenleg ezeken felül is több rendőrségi nyomozás folyik - írják.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.