Ígérete beváltását kéri a minisztertől a Hallgatói Hálózat

A Hallgatói Hálózat (HaHa) azt kéri az emberi erőforrások miniszterétől, hogy jelöljön ki egy időpontot, amikor nyilvános beszélgetést folytathatnak vele a szerveződés tagjai, illetve az érdeklődő diákok.

A HaHa az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arra hivatkozott: Balog Zoltán múlt pénteken a budapesti Educatio kiállításon kifejezte, és hétfői sajtótájékoztatóján is megerősítette, hogy nyitott a Hallgató Hálózattal való párbeszédre.

Közölték, a felajánlott lehetőséget megragadva arra kérik a minisztert, hogy jelöljön ki egy időpontot (a következő hét végénél korábbit) és egy helyszínt, ahol nyilvános beszélgetést folytathatnak vele a Hallgatói Hálózat tagjai, illetve az érdeklődő diákok. Hozzátették, a kérdéseikkel és kételyeikkel nincsenek egyedül, s egy ilyen beszélgetés a tárca vezetőjének is lehetőséget nyújt arra, hogy nyilvánvalóvá tegye a kormány álláspontját. 

Balog Zoltán arról, hogy a Hallgatói Hálózat részvétele miként alakul az egyeztetéseken, kedden, amikor részmegállapodást írt alá a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK), azt mondta: a megbeszéléseket a hallgatók megválasztott képviselőivel, az oktatók, professzorok képviselőivel és a gazdaság szereplőivel kívánják lefolytatni.

A miniszter akkor közölte, tudják, hogy "más szereplők is vannak a pályán", és tudomásul veszi, hogy a hallgatói önkormányzatok közvetítsék más civil szervezetek kéréseit, követeléseit, ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz, hogy a hivatalos egyeztetéseken olyan szereplők legyenek jelen, akiknek mandátumuk van erre. A hallgatói önkormányzatokat a felsőoktatási törvény is a hallgatói érdekképviselet megjelenítőiként rögzíti - jegyezte meg a tárca vezetője.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke hozzátette: azon az állásponton vannak, hogy a lehető legszélesebb kört kell bevonni az egyeztetésekbe, azokat a szervezeteket, amelyek ennek ellenére sem kapnak meghívást a kerekasztalra, a jövőben is tájékoztatják majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.