Ifjú keresztények bontatnák a Szabadság téri szovjet emlékművet

A fővárosi Szabadság téri szovjet emlékmű elbontását szorgalmazza az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), amely a főváros vezetését az eltávolításról szóló tárgyalások megkezdésére kéri.

Stágel Bence, a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Gaal Gergely elnökhelyettes az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában utalva arra, hogy április 4-e a szovjet megszállás kezdetének dátuma, amelyet a diktatúra évtizedeiben kötelező volt megünnepelni, azt írta: a Szabadság téri emlékmű a magyar nép számára az idegen megszállás és az ezzel fokozatosan kiépülő kommunista terror mementója, ezért a hazánkat megszálló szovjet csapatok kivonulása után két évtizeddel nincsen helye a főváros szívében.

Az akkoriban felszabadulásnak csúfolt megszállás emlékei szerencsére mára többségükben a múzeumokban és szoborparkokban találhatók, a legnagyobb szovjet emlékmű azonban még ma is ott éktelenkedik Budapest belvárosában, a Szabadság-téren - emelték ki, és azt kérték, a főváros vezetése és az illetékes szervek, a kordonnal körbe vett és 24 órás rendőri felügyelettel védelemre szoruló otromba emlékmű eltávolításáról szóló tárgyalásokat kezdjék meg, a kérdést mielőbb rendezzék.

A kereszténydemokrata politikusok az IKSZ nevében elutasították a szélsőségek, a diktatúrák minden formáját, és üdvözölték a kommunizmus örökségének lebontását szolgáló kormányzati intézkedéseket. Kiemelték: a Rákosi Mátyás, Kádár János és bűntársaik által irányított tömeggyilkos kommunista diktatúra nem jöhetett volna létre, ha a Vörös Hadsereg nem tartózkodik hazánkban évtizedeken át.

"A szovjet bolsevik önkény hazánkra erőltette a magyar nép karakterétől teljesen idegen kommunista rémuralmat" - fogalmaztak a kommünikében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.