Ifjabb Hegedűs 'anticionista' tüntetést hirdet

„Antibolsevista és anticionista népgyűlést” szervez ifjabb Hegedűs Loránt május 4-re. Budapesten ezen a napon kezdődik a Zsidó Világkongresszus közgyűlése, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.

Ifjabb Hegedűs Loránt szélsőjobboldali református lelkész korábban a MIÉP parlamenti képviselője volt, majd jobbikos rendezvényeken tűnt fel. Felhívását, amelyben tudatja, hogy „antibolsevista és anticionista népgyűlésre hívom minden keresztény magyar testvéremet”, az egyik külföldről működtetett, náci-nyilas szellemiségű portál tette közzé.

A demonstráció a Szabadság téri Hazatérés Templománál lesz május 4-én, azon a napon, amikor a Zsidó Világkongresszus közgyűlése kezdődik Budapesten. Nemrégiben hivatalosan megerősítették, hogy a közgyűlésen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.

Ifjabb Hegedűs azt követeli a világkongresszustól, hogy „ítélje el az 1919-es és az 1945 utáni judeobolsevik keresztyén- és magyarellenes terrort, annak zsidó vezetőit”. A református lelkész egyebek mellett felszólítja a zsidóság képviselőit, hogy „mindennemű közösséget szakítsanak meg” az általa faji megkülönböztetéssel és népirtással vádolt „cionista állam hivatalos képviselőivel”.

A pontos programot a református lelkész később szándékozik nyilvánosságra hozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.