Időközi választás lesz?

A szegedi Fidesz-frakció a költségvetési vita előtt a közgyűlésen beterjesztett javaslattal indoklás nélkül le akarja váltani Mózes Ervin főjegyzőt – aki szerint ezt csak többszörös törvénysértéssel tehetik meg.

Üzengetés és időközi választással való fenyegetőzés előzte meg a szegedi közgyűlésben az idei költségvetés vitáját, amely péntek reggel kezdődött a városházán. Az MSZP-s Botka László, illetve a polgármesteri hivatal stábja által készített költségvetési koncepciót korábban leszavazta a Jobbik képviselőjével együtt többségben lévő jobboldal. A Fidesz-KDNP frakció 42 módosító indítványt terjesztett be – ezek többségét azonban törvénytelennek minősítette a polgármester. Botka kilátásba helyezte, hogy ha a Fidesz nem vonja vissza törvénysértő javaslatait, akkor nem terjeszti be a költségvetést, annak hiányában pedig egy jogi procedúra után feloszlatják a testületet és új választásokat írnak ki.

Az elmúlt héten több egyeztetést is tartottak, és úgy tűnt, a költségvetés ügyében közeledtek az álláspontok: a Fidesz-frakció visszavonta a Botka által leginkább kifogásolt módosító javaslatait, Botka pedig a közgyűlés elé terjesztette a költségvetés tervezetét. Ugyanakkor az elmúlt napokban a Fidesz folyamatosan bírálta Mózes Ervin főjegyző tevékenységét.

Felrótták neki, hogy az Állami Számvevőszék jelentésében bírálat érte a tevékenységét, illetve, hogy az általa irányított városházi apparátus nem segíti a Fidesz-képviselőket a módosító javaslatok elkészítésében. Városházi források szerint azonban inkább arról van szó, hogy az Alkotmánybíróság május 31-i hatállyal megszüntette a köztisztviselők indoklás nélküli kirúgását lehetővé tevő törvényt. Ezért a városházi többség gyorsan meg akar szabadulni a főjegyzőtől, illetve a május végi határidőig személyi változásokat akar az apparátusban.

A közgyűlés elején Bohács Zsolt, a Fidesz-KDNP frakció vezetője javaslatot tett Mózes Ervin főjegyző indoklás nélküli leváltására. A főjegyző szerint azonban a javaslat több okból is törvénysértő: egyrészt nem az érvényben lévő szervezeti és működési szabályzat szerint nyújtották be, másrészt, ha valakinek az állására pályázatot írnak ki, azt előtte 8 nappal hivatalosan értesíteni kell erről. A közgyűlés munkáját felfüggesztették, ülésezik a jogi és ügyrendi bizottság.

A főjegyző leváltására indított kezdeményezés miatt veszélybe kerülhet a költségvetés elfogadása, és ismét valószínűbb az új választás kiírása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.