Idefigyeljetek seggfejek – Lovas István levelet írt a külföldi újságíróknak

Idefigyeljetek seggfejek – kezdi a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója, Lovas István a Magyarországon akkreditált külföldi tudósítókat tömörítő Hungarian International Press Association (HIPA) nevű szervezetnek címzett levelében.

Az atlatszo.hu – amely a teljes levelet idézi – közlése szerint Lovas azért volt felháborodva, mert szerinte a tudósítók elmulasztottak hírt adni a szocialisták gigantikus botrányairól, például a bajai választásról vagy arról, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint az MSZP titkos pénzeket kapott Európán kívülről.

A brüsszeli tudósító levelében megjegyzi, hogy soha életében nem volt ilyen alpári mint most. „De ti, kibaszott seggfejek, megérdemlitek” – írja. A levél végén megjegyzi, „remélem, hogy a jövő héten azért, hogy kompenzáljátok hallgatásotokat az igazán fontos dolgokról, amelyet lényegesek lennének az olvasóitoknak is, akik mindig ugyanazt kapják tőletek, tucatnyi cikket írtok majd a magyarországi antiszemitizmusról, valamint a kormány és a Jobbik összejátszásáról.” Majd a levél végén felkínálja a külföldi tudósítóknak, hogy „húzzanak el a picsába” és „egyenek szart”.

A portál megpróbálta elérni Lovas Istvánt telefonon, de nem jártak sikerrel, és e-mailben is hiába keresték. A HIPA egyik tagja az atlatszo.hu kérdésére megerősítette, hogy a levelet Lovastól kapták, és szét is küldték a külföldi tudósítók levelezőlistáján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.