Hűtőgépcsere: máris felfüggesztették

A forrás kimerülése miatt az észak-alföldi régióban határozatlan időre felfüggesztették a hűtőgépcserére kiírt pályázatot, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok hétfőn 13 óráig adhatták be jelentkezésüket, a többi érdeklődő szerdán reggel 8 és 10 között jelentkezhet - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn.

A tárca tájékoztatása szerint több mint 3000 pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül az Otthon melege programban meghirdetett, államilag támogatott hűtőgépcserére az észak-alföldi régióban.

A pályázati lehetőség hétfőn reggel 8-kor nyílt meg, először az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok jelentkezhettek.

Az NFM közölte: a nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban július 6-án reggel, az érdeklődők 8 és 10 óra között nyújthatják be pályázataikat.

A pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatás. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon keresztül lehetséges - hívta fel a figyelmet az NFM.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.