Hűtlen kezelés miatt egy év a volt vezérigazgatónak

A nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Szolgáltató és Fejlesztő Rt. volt vezérigazgatóját, B. Tamás elsőrendű vádlottat a Nyíregyházi Városi Bíróság ma nem jogerősen bűnösnek találta jelentős hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, s emiatt – két évre felfüggesztett – egy év börtönbüntetésre ítélte.

Az ügy másodrendű vádlottja, B. János jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt 210 ezer forint pénzbüntetést kapott – tájékoztatta lapunkat Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője. 

Nyakó Zsuzsanna a büntetőügy hátteréről elmondta: B. Tamás 2001 decemberétől volt a százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő részvénytársaság vezérigazgatója, B. János pedig a Nyíregyházi Informatikai Kht. képviselője volt. B. Tamás vállalati controlling-monitoring rendszer kifejlesztésére vállalkozási szerződést kötött 2005 márciusában B. Jánossal, de a vállalkozói díj ötven százalékát a társaság jogosulatlanul – teljesítés nélkül – vette föl a részvénytársaságtól. A megközelítőleg hétmillió forint kifizetésével B. Tamás jelentős hátrányt okozott a részvénytársaságnak.

A nem jogerős ítélet kihirdetése után a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek, az ügyész a fellebbezés bejelentésére három napot kért. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.