Huszonötmilliárdból fejlesztik az állatkertet

Huszonöt milliárd forinttal támogatja a kormány a Fővárosi Állat- és Növénykert új területe, a Pannon Park létrehozását – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő a helyszínen tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
A kormány szerdán döntött a támogatásról.

A Városliget megújulásához szervesen kapcsolódó projekt több ütemből álló fejlesztési tervének megvalósulása után európai, sőt világszínvonalú állatkert és olyan bemutatóközpont jön létre, amely egyedülálló. A kormány 25 milliárdos keretösszegben nyújt támogatást a fővárosnak és a fővárosi állatkertnek a tervei kivitelezésében – fejtette ki Kovács.

Az állatkert, amely Európa és a világ egyik leghíresebb állatparkja, jövőre lesz 150 éves. Az utóbbi száz évben mintegy százmillió látogatót vonzott, ezzel messze a leglátogatottabb hazai kulturális attrakció, amely megérett a területbővítésre – fogalmazott Tarlós István főpolgármester. Mint elmondta, 2016-ban átadják a Meseparkot, várhatóan 2018-2019-ben pedig elkészül a különleges biodómmal kiegészülő Pannon Park is. Emellett a Vidám Park egykori területén új látogatóközpontot, kiszolgáló gazdasági egységeket alakítanak ki.

A Meseparkban és annak központi létesítményében, a Mesevárban a 3-10 év közötti gyerekek és családjaik a magyar mesék állatszereplőivel és nagyrészt szelíd, simogatható állatokkal találkozhatnak. Ezen a területen lesz játszóház, gyermeklovarda és állatterápiás létesítmények is.

A Pannon Park központi létesítménye egy úgynevezett biodóm lesz. A hatalmas csarnokban buja növényzet és gazdag állatvilág, lényegében egy fedett park és közösségi tér várja a látogatókat. A biodómhoz Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb akváriuma, valamint tágas kifutók csatlakoznak majd.

A Pannon Park a Kárpát-medence múltbéli, évmilliókkal ezelőtti élővilágát igyekszik felidézni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.