Huszonöt áldozatot szedett a hideg, és csak most kezdődött a tél

Az enyhe időjárás ellenére ősz óta huszonöten haltak meg kihűlés következtében. 

Ez megegyezik a tavalyi év azonos időszakában történt ilyen halálesetek számával – tájékoztatott a Magyar Szociális Fórum csütörtökön.

Novemberben kétszer annyian hunytak el a rendkívüli hideg miatt, mint 2014-ben. December első felében viszont lényegesen csökkent a kihűléses esetek száma. A Magyar Szociális Fórum ezt annak tulajdonítja, hogy a novemberi tragikus statisztika hatására az emberek jobban odafigyelnek bajba jutott társaikra, és a korábbinál többen segítenek rajtuk.

Az áldozatok közül tizenegyen a szabad ég alatt hűltek ki, heten saját fűtetlen otthonukban, további heten pedig kórházba szállításuk közben vagy megérkezésük után. A legfiatalabb áldozat 33, a legidősebb pedig 77 éves volt. A huszonöt elhunyt közt három nő volt. 

A decemberi pozitív tapasztalatok alapján a Magyar Szociális Fórum köszönetét fejezte ki a lakosságnak a fokozott odafigyelésért, és továbbra is azt kérik, hogy aki teheti, egy forró teával, egy tányér meleg levessel, zsíros kenyérrel, egy meleg fürdővel segítsen a rászorulókon. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.