Fidesz: előrehozott, rejtett születésnap

A Fidesz 25 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek pénteken a párt budapesti, Lendvay utcai székházában az alapítók, akik megállapították: a szövetség alapértékei nem változtak.

Deutsch Tamás az Indexnek a megemlékezésről elmondta, hogy nagypéntek miatt nem volt torta, csak narancslé. Azt a politikus a portálnak nem tudta megmondani, hogy miért volt zárt a rendezvény. Viszont azt elárulta, hogy a párt semmiféle programmal nem készül szombatra, a párt tényleges születésnapjára.

Az ünnepségről a Fidesz közleményben tájékoztatta az MTI-t, mivel a távirati iroda sem volt a meghívottak között. Mint írták, szombaton lesz negyedszázada annak, hogy 1988. március 30-án megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége. Az alapítók ebből az alkalomból pénteken a párt Lendvay utcai székházában gyűltek össze, és megemlékeztek az elmúlt 25 év legemlékezetesebb eseményeiről. Felelevenítették a mozgalom alapításkori céljait, "amelyek mindvégig meghatározták, és ma is meghatározzák a Fidesz politikáját".

Azt a pillanatot is felidézték - folytatódik a közlemény -, amikor már kormányzati tapasztalattal a háta mögött a Fidesz 2003-ban szövetséggé alakult, és megindult a néppárttá válás útján.

Ezt az egy fotót a Fidesz 25. születésnapjáról Orbán Facebook-lapjára töltötték fel

A pénteki találkozón megerősítették, hogy a szövetség legfőbb céljai, alapértékei nem változtak: ma is a munka, a család, az otthon és a nemzet áll a Fidesz értékrendjének középpontjában, az alapítók pedig továbbra is hisznek az összefogás és a szeretet erejében - zárult a kormánypárt tájékoztatása.

A Fiatal Demokraták Szövetségét 25 évvel ezelőtt, 1988. március 30-án alapította meg 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi a fővárosban, a Bibó István Szakkollégiumban. A szervezet még az alapítás évében, 1988 novemberében megtartotta első kongresszusát, amelyen a Fidesz-tagok felső korhatárát 35 évben határozták meg. Ezt a korhatárt 1993-ban a párt debreceni kongresszusán eltörölték.
A párt neve 1995-ben Fidesz - Magyar Polgári Pártra változott, majd 2003-ban Fidesz - Magyar Polgári Szövetség lett a hivatalos név.

A jelenlegi nagyobbik kormánypárt először 1998 és 2002 között volt kormányon koalícióban a Független Kisgazdapárttal és a Magyar Demokrata Fórummal.

Tavaly, a Fidesz 24. születésnapján a Bibó István Szakkollégium épületében Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy a Fidesz legalapvetőbb értékei semmit sem változtak az eltelt 24 évben, hiszen az alapító tagok 1988-ban is szabadságban, demokráciában szerettek volna élni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.